#7
Annyira más lesz, mint egy aktuális COD rész az előző évi inkarnációhoz képest.
Mert mi lesz a gépek a akarják majd megmenteni a világot az atomháborúzó emberektől. Gondolom nem, többek között mert azt a poént nagyjából a BSG amúgy is lelőtte.
XD
Rebút, rimék tökmindegy, egy fikciós alkotás esetén meg alternatív idősíkról beszélni nagyjából semmit nem jelent, kb mint amikor az ovisok arról beszélnek, hogy neki milyen űrhajója lesz, amikor felnő.
Az, hogy még a nevüket is megtartják a szereplőknek, az csak a marketing kalodába zárt kliséékkel profitmaximalizálásra törekvő producereknek tűnik az előző mű elötti egyfajta tisztelgésnek. Gyak semmi más, mint a megszerzett jogok kisajtolása.
Előre sajnálom szegény forgatókönyvírót, meg rendezőt. Anno Finchernek (Pl Harcosok klubbja) első filmje volt az Alien3. Amikor összetűzésbe került a producerekkel, mert megkötötték a kezét, valami olyasmit mondott, hogy amiben a szerződéskor megegyeztek az képletesen egy kínai váza, majd az előzetes vágás után gyak egy söröskorsót akartak kisajtolni belőle.