• wkm
    #4
    cateran:

    Ha a szülő lenne a felelős a gyerek által elkövetett szerzői jogsértésekért, akkor az eredmény az lesz, hogy 18 év alatti személyt nem fognak internet közelébe engedni a szülei. (azon lehet vitatkozni, hogy ez jó lenne-e vagy sem)

    Mert nem csak a torrentel lehet jogsértéseket elkövetni, hanem egymillió más módon is. Elég ha csak másról készített fotót a facebookon közzétesz. Ha történetesen van több száz ismerőse, akkor az illető képmáshoz való jogát már megsértette. Ha valakiről mond valami negatívat a gyerek a neten - amit sokan láthatnak - és nem teljesen fedi a valóságot, akkor simán elkövethette a rágalmazást, becsületsértést stb. Lehetne még folytatni a sort százával, hogy mennyi jogsértést tud egy gyerek elkövetni a neten.

    Ha a szülő mögöttes felelősségét meg akarjuk állapítani, akkor annak lehetőségét is meg kell adni, hogy a gyerek minden egyes apró netes műveletét a szülő láthassa, és pl hozzászólásokat, fényképeket törölhessen. Egyébként még ez sem elegendő ahhoz, hogy minden jogsértést kiszűrjön a szülő. Nem utolsó sorban a szülőnek teljesen képben kellene lennie a teljes hatályos joganyaggal, mert egyébként nem tudja eldönteni, hogy mi jogszerű, és mi nem. Tehát minden egyes szülőnek el kell végeznie a jogi kart. Nem elég a büntetőjogot ismerni, mert kell a szabálysértési jogot is, a személyhez fűződő jogokat, a szerzői jogot, az adatkezeléssel kapcsolatos jogszabályokat...stb. lehetne sorolni, hogy még mit kéne a szülőnek ismerni. Ez pedig nem elvárható egyetlen szülőtől sem, mint ahogy a totális ellenőrzés sem, még ha lenne rá - jelenleg nem létező - eszköz is.

    A német bíróság döntése teljesen indokolt, és előrelátó. Egyébként jog szerint a felnőtt ember a gyerek jogellenes támadása elől köteles kitérni! Tehát a jogos védelem gyerekkel szemben csak korlátozottan illeti meg a sértettet. Kivétel ha az élet kioltására irányul a támadás, mert akkor arányosan az élet kioltásával is védheti magát a felnőtt, ha máshogy nem tudja megvédeni magát. Ennek analógiájaként is születhetett meg ez a döntés, hogy a szerzői jog tulajdonosa a gyerekek általi jogsértéseket tűrnie kell. Illetve ez csak de facto kell tűrnie, mert de jure jogos a szerzői jog jogosultjának igénye, csak nem tudja érvényesíteni, mert a gyereknek jellemzően nincs vagyona vagy jövedelme, amit végrehajtás alá lehet vonni.