thesalamon#73
"Reggel 6 óra, ocsmány az idő. Tegnap este óta esik, csak esik, mintha egy szusszra akarná behozni a közel két hónapos lemaradását.
Fejemre húzom a kapucnit, szaladok a kocsimhoz, tocsog minden, csippantás, és már vágódom is az ülésre, ajtó be ezerrel.
Brrr, reggel hat, és még mindíg tök sötét van és igen, szerda. Na ja, még két nap. Két hosszú nap. Péntekre derül ki, hogy lapátra tesznek-e vagy sem. Szuper...
Pillanatok alatt bepárásodnak az ablakok, ahogy beülök. Olyan rideg belül az egész kocsi, mint egy üvegkriptában.
Kapcsolgatok, tapizok, életre kel a műszerfal. Ez mekkora, ez a hülye ujlenyomat- bizbasz, egy vagyont kértek érte pluszban !
Egy vagyont, mire kódoltattam a feleségem és a lányom mancsára is.
Az öcsém meg hoppon maradt, lerobbant a verdája, ezt meg ugye nem tudta elvinni, hehe.
Rábaltázott, pedig a nőjéért ment volna. Hehe, a kis hülye. Megállapodhatna már végre.
Maj berakatom számára azt a kódos - távolról engedélyezős izét is, ha szépen megkér rá. Egyébként is, már egy hónapja igérgeti, hogy megjavítja a lányom bringáját.
Elvégre a keresztapja, ennyit igazán megtehetne.
Indulj már, te dög ! Ja, igen, alrendszer oké, főrendszer oké, fő a rendszer, oké... na most mi van ? Nehogy megint újrakezd, mint a múltkor.
Igen én is üdvözöllek, ja, neked is szép napot. Mi ? Hogy nézzem meg, hogy ég-e a féklámpa ? Hiszen minden tiszta pára ! Te hülye vagy ?? Kintről ? Szakadó esőben ?
A franc ezekbe az automatákba, hát mire vannak ?! Igen, világít, igen, az is jó, persze, persze, hát hogyne, csak menjünk már !
Tudom, hogy egy hónap múlva lejár a műszaki, tudom, hiszen minden nap kiirod, hát hogy ne tudnám !
Te aztán ráérzel, hogy kell hajnalban felvidítani az embert, tökéletes !
Rendben, küldözgesd csak a központnak a műszaki adatokat, jajj de jó. Már hogyne várnánk meg a visszajelzést, peeersze..
az érzékelők rendben, a mért adatok valósak, naggyon szupi. Fő a biztonság, ugye ?
Ja, hogy a biztosító nem fizet, ha valami gubanc van a szenzorokkal. Hát igen.
Fő a biztonság... öcsém, hogy az mennyibe kerül... de mennénk már ?! Igen, oda, megnyomtam már kétszer a GPS-en, igen, oda.
Na végre !
Besorolás, ez de milyen jó móka. Szakadó esőben is nyomják a robogósok, zakkantak, tutira. Haladni azt persze nem lehet tőlük.
A hülye automata minden szarra megáll, ez kész, de tényleg, ha egy galamb száll le elé, akkor is ! Egy galamb ! Nem egy boeing, hanem egy galamb !
De bírom. Má' miért ne. Bekapcsolva hagyom az ablaktörlőt, hadd lássam ezt a városi őrületet.
Hoppsz, bringás is van, nem hiszem el ember, ömlik az eső, ez meg bringázik itt két tömött szatyorral a kormányán, beszarás !
Gyalogosok a villamosról, hát naná, hogy a kocsik közt szambáznak ilyen szakadó esőben, majd hülyék lesznek körbemenni.
Az autók meg szépen lassítanak, megállnak, elindulnak, és újra. Megállóról megállóra, amíg el nem hagyom a körutat, ez így van.
Mindegy, tojok rá. Elvégre ez egy város, sokan vagyunk ugye, sokfélék. A lényeg, hogy csak 13 km., és ott vagyok. Potom 42 perc a várható menetidő.
Ugyan, mi az. Mehettem volna metróval is. Ja, hogy ott álljak a tömegben eső áztatta, gőzölgő ruhában. Hát egy frászt.
Megnézem a híreket, na meg telefonálnom is kell. Majd. Előszőr a kávé... hova is tettem ? De hiszen berakta az asszo... na, megvan.
Friss kávé, termoszban. Ez a legjobb az egészben, kinyitom, kitöltöm magamnak, és nem ömlik ki. Aztán az egész autót betölti a friss kávé illata."