• Dodo55
    #15
    Nem tudom miről beszélsz, a 30 ezer forintos, a maga korában is gyengének számító HW-re épülő Galaxy Gio-m egy 4.2-es custom rommal, ami a Samsung szerint kizárt hogy fusson rajta (ráadásul így hivatalos driverek híján valóban gányolásról beszélhetünk) villámgyors és stabil. Az alkalmazások háttérben futó telepítésének esetétől eltekintve egy pillanatra sem akad meg rajta semmi, századmásodpercek alatt reagál minden mozdulatra.

    A kezelhetőségéről meg csak annyit, hogy a legutolsó hivatalosan elérhető, 2.3-as rom sem számított már rossznak ilyen téren (akkoriban a natúr Android kiadásokból még valóban hiányzott 1-2 hasznos dolog, de a touchwiz framework ezeket sok helyen pótolta), a Jelly Bean 4.2.2 alapú CM10.1 romon ami most rajta van meg már olyannyira semmi fogást nem lehet találni ilyen téren, minden annyira a helyén van, hogy az Apple is nekiállt a megoldásait koppintani mostanság (iOS 7).