Vol Jin#87
"Ertem mire celoz, de a korabbi hozzaszolok is kifejtettek, hogy ez nem lenne mas mint az eter hipotezis, ezert irtam ra, hogy azt elvetettek."
Én inkább húrelméletnek nevezném. Adva vagyon a három dimenziós tér. Az ősrobbanással ebbe a térbe egy háló nőtt, amik apró részecskék, melyek összeköttetésben vannak a szomszédaikkal, mint egy kristályban az atomok. De ezeknek a részecskéknek több összeköttetésre lennének képesek, mint amit a három térdimenzió lehetővé tenne, így ezek önmagukba hurkolódnak. Ezeknek a hurkoknak az állapotai, rezgései adják ki a kvantumfizika alapvető tulajdonságait, mint spin, töltés, tömeg, meg amiket még nem is ismerünk. Egy részecske pedig nem más, mint egy adott téralkotó részecske által felvett tulajdonságok. Amikor egy részecske mozog, gyakorlatilag csak átadja az összes tulajdonságot a szomszédjának. Ezért hullámszerűek a részecskék, mert valójában tényleg csak hullámok. Ezért megy át mindkét résen a részecske, mert nincs mozgó részecske, csak egy terjedő hullám, ami mozgatja a kvantumos tulajdonságokat egyik helyről a másikra.