thecrew.jpg
  • ntex
    #13058
    Hogy legyen +1 pozitív vélemény is, így két napnyi játék után azért azt kell mondjam nem olyan rossz game ez. A rendőröket és az üldözéseket mondjuk hiányolom mint amik az 1. részben voltak. Sok helyen olvastam azt hogy az első rész szebb. Főleg az autók szerintem sokkal jobban néznek ki itt, egyedül talán az éjszaka az ami jobb volt az 1.-ben, ha össze kéne a kettőt hasonlítani. Viszont az árnyékok lehetnének sötétebbek, egyedül az szúrja kissé a szemem. Az első részében kevés olyan jármű volt aminek elégedett voltam a hangjával (igen, mániám), itt miután szinte mindegyikkel mentem egy tesztkört, igazából teljesen rendben vannak. Nem tudom kinek mennyire tetszik, de pl. a Mazda RX7-es ahogy bömböl driftelés közben, szerintem rohadt jó :D Irányítással sem volt bajom amit szintén kifogásoltak nagyon sokan az olvasottak között, bár elvileg azóta javítottak rajta, nekem így megfelelő. Nem egy Forza, de ez is hamar szokható.

    Ami nagy negatívum számomra, hogy elég kevés verseny van, több kategóriában azt láttam hogy jó ha 10 verseny van összesen oda... :\ Egy ekkora méretű mapra nem hiszem el hogy csak ennyi versenyt lehetett csinálni. Minimum +100 verseny kéne legalább Street Race és Hyper Car kategóriákhoz, változó nehézségben és hosszúságban. Remélem ha később már nem is adnak hozzájuk újabbakat, legalább azt berakják hogy userek is tudjanak kreálni bármilyen hosszúságú pályát mint az első részben is volt, vagy akár saját pályalistát. Azzal kb végtelenre ki lehetne tolni a játszhatóságot.