sanyicks#35
Na tehát, látom neked alapoktól kell megmagyarázni az STS belépés mikéntjét.
Az úgy történt, hogy körülbelül a leszálló hely előtt fél fordulattal szembefordul a pályával, és 1,5-2,5 percre begyújtotta az OMS hajtóműveit, hogy letérjen a pályáról. Ezután olyan 120 km-t elérve indult az állásszög(AoA) tartás, 40 fokra(a fékezés érdekében, és hogy az alsó részt érje terhelést ahol a hővédelem van) ezt a fő hajtóművek alatt található a hajtóművek hővédelmét is ellátó, és trimmlappal érik el. Folytatódik az ereszkedés, 80-90 km-en már érezhetővé válik a felhajtóerő, ezért bedöntik oldalra, persze tartva tartva a 40 fokos állászöget, különben gyorsan lepattanna a légkörről, akármennyire is "repülő téglának" becézték, és gyakorlatilag a döntés mértékével szabályozzák a függőleges sebességet, így a lassulást és a melegedést is. AZ STS-1-nél a legnagyobb bedöntés 110 fok volt, ezt folyamatosan csökkentik ahogy lassul és ereszkedik, az átlagos maximum 80-90 fok körül volt. A bedöntési irányt persze cserélgetik, így nagyjából irányban maradva. 1,6 km/sec alatt 30-40 km-es magasságban megszűnik az állásszög tartás, innentől hagyományos siklórepülésben folytatódik, majd leszállás.
Igen direkt szopatták magukat a durva légkörbe lépéssel, részben talán a számítógépek és a szimulációk akkori fejletlensége miatt, de főleg azért amiért pl jött az orion koncepció "mer ezt má' kipróbáltuk, nem kell új, meg ne variáljunk, nehogy az illetékes elvtárs megvonja a pénzt".