• NEXUS6 #115
    Az előző századokban sokáig az un egyensúlyi állapotoknál a statikus egyensúlyi állapotokhoz, az energia minimumokhoz hasonlítottak mindent, úgy mondták, hogy ez a természet rendje az egyensúlyra törekvés. A káosz elmélet viszont megmutatta, hogy a kaotikus rendszereknél még dinamikus egyensúlyról (amikor két azonos nagyságú erő kiegyensúlyozza egymást) sem igazán beszélhetünk. Viszont jött az egyensúlynak egy sokkal elvontabb formája, az un atraktorok esete.

    A statikus, dinamikus egyensúly és az atraktorok (olyan állapotok, amik körül szeret ingadozni a rendszer) közöt az a különbség, hogy az első kettőből való kitérésre külső erőhatás szükséges. Az atraktor állapottól való eltávolodáshoz viszont nem!!!

    A klíma, vagy a bioszféra mint káoszrendszer képes úgy kimozdulni egy egyensúlyinak tűnő állapotából, ami körül esetleg sokáig oszcillált, hogy semmi külső hatás nem éri, és a kimozdulás esetleg önmagában okoz tömeges fajkihalást.
    Ilyen szemponból az evolúció, a bonyolultság/komplexitás növekedése és a fajkihalás ugyan annak az éremnek a két oldala!!!

    Eddig legalább is ez volt. Ha az ember végül globális szintű, tudatos szervező elemként tud működni, akkor ezeket a mondjuk úgy autokatasztrofális (ó de szép szó) szitukat ki tudja majd szűrni. Hasonlóan működhet, mint a szívizomnál a szinusz-csomó, ami egy ritmus adással biztosítja, hogy a szív soha ne térjen vissza az ő alap működési állapotába, ami gyakorlatilag a fibrilláció.