• NEXUS6
    #132
    A hőmérős ügyön én is csak derülök.:D

    Nekem a második telóm sorban Samsung. Akkor most fan vagyok? Nem tudom, én nem hiszem. Megnéztem az összes telót, adott kategóriában, végig tapogattam őket, összevetettem a netes infót. És baromira nem akartam samsungot venni, de eccerűen ez jött ki nálam most győztesnek (tavaly novemberben). Ha most vennék lehet, hogy valami xperiát vennék, mert párhónapra rá kijött az új sorozat. Nemtom.

    Annélkül, hogy a céget akarnám védeni csak azt tudom mondani, hogy van x terméke (ahol X=20Y, ahol Y az Apple termékeinek a száma;), ebből biztos, hogy van ami xar, már csak statisztikailag is.
    Pl. Az előző telóm egy samu wave volt, ami egy cuki kis teló volt, leszámítva, hogy pillanatokon belül megadta magát rajta egy csomó minden, pl a kamera, meg fémteste volt ami karcolódott. És szerettem, de egyszerűen labdába nem rúghat az a vonulat ma már egy jobb androidos okosfon mellett. Utólag nem érte meg megvenni. Az elött egy Sony i750-em volt, ami szintén fémes volt és halálra hordtam és nagyon szerettem és a mai napig 1 hétig bírja az akksija, az egy jó teló volt. Pedig azelött meg egy másik Sony gyíkságom volt, amit utáltam és megígértem neki, hogy ha meglesz az új akkor falhoz csapom ünnepélyes keretek között.

    Szal rugózhacc itt meg fröcsögheted itt nekem, hogy milyen xar a samu, mert pontosan tudom, hogy VALÓBAN milyen szar, vagy milyen jó. Az hogy útálod magánügy. Épp találtál magadnak egy jáccótársat akivel kígyóbékát köpködtök egymásra, mi (akik nem vagyunk márkasoviniszták - annyira) meg jót szórakozunk rajtatok, néha amikor leül a perpatvar, beszólunk valamelyikőtöknek, megböködünk benneteket.
    Hát ezért járnak kb. kutyaviadalra az emberek. Szóval hajrá!
    Csak szórakoztassatok bennünket!
    ;D