A nagy tea téma
  • Dodo55
    #88
    Kell a cukor a szervezetnek nagyon. Persze emberfüggő mennyire, de nekem a családban mindig mondogatták gyerekkorom óta egyek csokit stb, mert egyébként ritkán szoktam.

    Aztán volt aki azt mondta egy szelet kenyér naponta elegendő vércukrot jelent.

    Nem neki volt igaza, 6-8 óra szellemi munka után simán zúgott mostanában a fejem, a napi 3-8 kávéban lévő cukron kívül más módon nem vittem be nyersen, rámszóltak egyszer egyek már valami csokit, és el is múlott akkor rögtön.

    Azóta hallottam, hogy az agy kb cukorban úszik, pontosabban cukros vízben, és azt égeti üzemanyagként. Nem tudom ez így mennyire igaz és pontos szó szerint, de logikát látok benne a fentiek alapján.

    Persze a mérték is fontos, mikor el voltam szokva az édességektől aztán hirtelen benyomtam egy csomót rosszul esett, a hirtelen megemelkedő cukorszint miatt a szervezet túladagolja inzulinnal a vért, rövid időn belül túlságosan leejtve így a cukorszintet. Kb mint másnaposság esetén az alkohol-alkohollebontó enzim esete.

    Tehát azt tudom mondani igény szerint kell, és így nem ritkán bőven kell, figyelni kell az ösztönös jelekre.