Novus Aeterno
  • tutituti
    #4
    Pedig van róla magyar cikk:
    Novus Aeterno : Új MMORTS a láthatáron!
    Nehezen tudom leplezni örömöm, hiszen ezúttal egy olyan játék kerűlt napvilágra, amiből igencsak hiányt szenved a mai piac: A Sci-fi stílus kereteit magára öltő MMORTS, a Novus Aeterno!


    Sajnos jelen körülmények közepette kevés információval kell beérnünk. A játékon ügyködő indie cég, a Taitále Studiosnak ez lesz az első gyermeke. A cég alapítója és a projekt fő kidolgozója, Nick Tamlers Nieuwoudt (érdekességképp megjegyezném, hogy a céget 16 évesen alapította), elég monumentális ötletekkel és ígéretekkel állt a világ elé.
    Olyan MMORTS-t akar létrehozni, melyben a játékosoknak hatalmas szabadságot adhat. Elfoglalhatunk galaxisokat, saját flottát alakíthatunk ki, egyéni ízlésünknek megfelelően. Azaz mi szabhatjuk meg, milyen hajóosztályból mennyit kívánunk megépíteni, sőt, ha hihetünk az ígéreteknek, akkor kedvünkre formálhatjuk az adott hajókat is!

    Meglepő szabályozást is kap a játék. Egy accounthoz csupán egy karaktert áll módunkban létrehozni, a szerver túlterhelésének elkerülése végett. ugyanis mikor épp offline módban vagyunk, akkor egy előre megírt program lép a helyünkbe, ami védekezik esetleges támadás esetén(ettől függetlenül minden egységünk megmarad a következő loginkor is, mert ha esetlegesen harcban elpusztulnának, akkor 15 perc elteltével visszakapjuk őket ingyen).

    A projekt komolyságát tükrözi,hogy ugyan tényleges trailert még nem kaptunk, de legalább az első OST-t meghallgathatjuk! Véleményem szerint igen hangulatos lett!


    Forrás