Slam Poetry
  • tigeroo
    #1
    Költészet, rap, színház, stand up comedy - ezek keverékeként definiálják a SLAM Poetry műfajt, mely legtöbbször kompetitív formát ölt. Hazánkban egyre nagyobb népszerűségnek örvend, és néhány év alatt összehozott rappereket, „hagyományos” költőket és hangköltőket.

    A Slam Poetry 10 szabálya itthon (ahány slam, annyi szabály)

    csak saját szerzeményt lehet előadni

    az alkotást előre el kell készíteni (nem freestyle)

    három perc van az előadásra (+15mp tisztelet idő a bemutatkozásra), ezt követően pontlevonás jár

    ha előre meg van határozva a téma, akkor csak arról lehet „beszélni”

    a közönség öt kiválasztott tagja pontoz (1-10), a legkisebb és legnagyobb pontszám kiesik, így harminc a maximum kapható

    a verseny lehet nyílt (bárki feliratkozhat a helyszínen) vagy meghívás alapján történő

    kelléket és zenei kíséretet a szervezők előzetes meghatározása szerint lehet vagy sem használni

    a verseny lehet egy- vagy többfordulós, utóbbi esetben a továbbjutók részpontszámait összesítik

    holtverseny esetén a zsűri vagy a közönség hangereje dönt

    adott esetekben a host (az estek konferansziéja) a „főnök”