• narumon
    #112
    "Ácsi, az hogy nem te, nem ma, de a kollégáid számtalanszor (amúgy, néha te is) próbáljátok a Samsung-ot lejáratni, az szerinted meg nem történtté teszi?"

    Hol mikor? Egyikünktől sem olvastam semmi lejáratás. A Samsung nekem mostanában nem szimpatikus cég ezt nyíltan vállalom, de szerintem egyikünk sem mondta rá, hogy dzsunka (vagy nem tudod mit jelent ez a szó)!

    "M2 főfütyivel nem egyszer vállaltál közösséget és még pár ilyen előferdül itt időnként."

    Ha igaza van akkor gond nélkül. Mondom én nem olvastam tőle soha eddig még, hogy azt mondta volna a Samsungra hogy dzsunka cég.

    "Az meg, hogy engem állítotok be Samsung-buzinak szintén bevett szokásotok, hiába mondom, hogy MINDEN cégre tojok, egyedül a saját érdekeim számítanak. Ennek nyomán lettem Nokiásból HTC-s, majd szemrebbenés nélkül Samsungos és lépek ugyanúgy szemrebbenés nélkül tovább akár Apple-re, ha az hozza, ami nekem kell. Egyelőre sok téren nem hozza, akkor sem, ha a mai állapotok legnagyobb katalizátora vitán felül."

    Akkor most mondjam, hogy ezt mi is számtalanszor leírtuk csak azt képtelen vagy feldolgozni? Képzeld én is Nokia - Sony Ericson - Nokia - Apple útvonalat jártam be, és szemrebbenés nélkül tovább váltok én is ha valaki jobbat kínál. Egyelőre ez nincs így azért nem is váltottam.

    "Mennyiben szellemhadakozás, ha kollégád itt linkelgette, hogy almamap milyen jó és milyen szar a guglié? Ne legyél ennyire szelektív!"

    Nem olvastam, de mint az előbb is említettem, el nem tudom képzelni, hogy az apple térképe rosszabb legyen mint a googli eddigi iOS térképe már csak azért sem mert tizenháromszor annyit tud, jobban néz ki - akkor mitől lenne rosszabb? Láttad te már az iOS googlemaps-et? Ha annál rosszabb valami az azt jelenti, hogy én írtam egy hét alatt úgy hogy abban az is benne van, hogy megtanultam iOS-re programozni.

    "Ajjaj, akkor megint a memóriám miatt vagyok hátrányban, hogy emlékszem ezekre? Sokan, sokszor mondtak ilyen sületlenséget. Ne kérj linket, pls!"

    Nemtom, pedig memóriában elvileg én is jó vagyok. Kivéve számok, mert számmemóriám bevallottan nincs, egy telefonszámot nem tudok fejből felhívni.