"Nem problémázunk ezen csak az érvelésed volt idétlen, ugyanis a Samsung pontosan ugyanezt csinálja. Csak neki házon belül van az összeszerelő üzeme, de pontosan nulla innováció van a telefonban. Ugyanúgy megvette a proci licenszet, ugyanúgy megvette a GPU licenszet, ugyanúgy veszi a többi szükséges licenszet és alkatrészt meg még az oprendszert is. Az apple részre nem írtál hülyeséget csak úgy állítottad be mint ha a akármelyik másik különb volna."
A Samsung, aki szerintetek csak másol - és félreértelmezitek a 100 oldalas mókát is - , igen sokat tesz bele a liszenszelt dolgokon felül a telefonjaiba.
Tény, hogy az iPhone által indított trendet lovagolták meg, ehhez kellett, hogy hasonlítson rá, de ha nem tudtok felsorolni néhány komoly különbséget és plusz hard- és software elemeket is, akkor kár beszélgetnünk.
Ezen túl, a térképszolgáltatásuk nem szolgai másolata a Google szolgáltatásának? Nem, persze, hiszen tök más szerintetek. Itt a baj, ha Apple másol, azt szabad...
Amúgy, tényleg nem, mert ahogyan mások is másoltak dolgokat és próbáltak hozzátenni, tökéletesíteni rajta, úgy tett az Apple is.
Egyelőre persze belebukott, de jó lesz az, nem kellett volna annyira sietni és megpróbálni megmutatni, hogy mekkora ászok.
A különbség ezen másolások között annyi, hogy kié mennyire sikeres.
A Samsung igencsak sikeres lett, perelik orrba-szájba és ne is próbáljátok magatokon kívül másnak is bebeszélni, hogy nem azért perelik.
Az LG telefonjai bőven kimerítik azokat a vádpontokat, amit a Samu ellen támasztottak, de amíg az LG nem tud sikeres telefont csinálni belőle, addig békén hagyják, sőt, erősítik a kapcsolatot vele... Vicc. Ki az, aki nem látja, hogy ennek mi lesz a vége? Jó esetben az így megszerzett know-how segítségével az LG is képes lesz majd igazán ütőképes telefont gyártani, sőt, röhögnék, ha a Sharp is erősítene ezen a fronton. Rossz esetben, ha ez sem segít az LG-n, akkor meg egy olyan beszállítóra állt át Apple, aki mindig is csak kullogott a Samsung után és így is marad...
Fel kellett volna fognia Apple-nek, no meg nektek is, ha valaki sikert arat, azt másolni fogják, ahogyan Apple sem a harangöntő üzletbe csapott bele, hanem olyanba, aminek több értelme volt. Nem gyártott Apple olyan dolgokat előtte, amikben most igen erős és bőven emelt át dolgokat másoktól, sőt mondjuk ki: lopott is sokat. Azért mondom, hogy lopott, mert ők is azt mondják azokra, akik csupán ugyanazt művelték, amit az Apple is megtett, csak már pár évtized elmúltával nem Apple az, aki az 1984-ből vett részlettel csinálhat reklámot mások ellen, hanem fordítva!
Nézzük meg: az SGS igencsak hasonlít az iPhone azóta már elhagyott design-jára, de az S2, S3 már messze nem és ugye, egy Note, vagy Note II sem összetéveszthető egy iPhone-nal? Mégis, azok ellen is megy a per...
Az iPhone5 azon túl, hogy technikai bravúr az ereje valóban, mekkora innovációt hoz? No, ugye. Ott kéne jeleskedni.
A Samsung-ot elhagynia nem biztos, hogy okos dolog az Apple-nek.
Szerintem ők vesztenek többet vele. Egyelőre persze még a Samsung gyártja az iPad4 hardware-ét és kiderül, át tudják-e vinni máshoz a gyártást, mert az egyrészt fix profitot ígér, de nem annyira mézes az a madzag mindenki szerint.
Nézzétek meg, azt mondtátok anno, hogy Apple elhagyja a Samut és a Samu összedől...
Azóta újabb nagy sikerű mobilokat gyárt a Samu... Ha pedig kapacitás szabadul fel, akkor továbbiakat fog tudni gyártani saját logo alatt...
Úgy tudom, nincs szabad kapacitása. Most. Ha Apple arrébb áll, erősíti a legnagyobb konkurensét, még akkor is, ha szokás szerint erre azt mondjátok, amit szoktatok: nettó baromság... ;o)