Kleom53#45
Olvasom a kommenteket és egy kicsit meg vagyok lepve.
De higgadtan végiggondolva, az egészet arra kell, hogy rájöjjek, hogy a művészi tevékenységeket nem észrevételezni kell, hanem csinálni.
IGEN!
Én korábban azt gondoltam, hogy a csak kiemelkedő tehetség és alkotás kaphat elismerést ez emberektől.
HÁT NEM!
Erre először egy Győzike show nézésekor jöttem rá. Az egyik showban Győzike Erdélybe utazott. Egy ócska tragaccsal ment két rokonával és már az út is rendkívül eseménydús volt. Hogy mit össze szerencsétlenkedtek Istenem! Megérkeztek egy erdélyi kis helyiségbe ahol Győzike fellépett. Hát az a műsor amit lelökött, - szűzmária ídesanyám – hát az egy nulla volt. A zene feltehetően playbackről ment, ő a kezével mórikázott, nem is énekelt csak jadajdadajda, stb… Hulla fáradt volt majd összeesett. És ahelyett hogy elzavarták volna a fenébe, ezzel a produkcióval, mosolyogtak, tapsoltak és vele együtt jadajdadajdalyoztak.
Mondom magamnak hát ilyen műsört és is le tudnék adni, hülyeség, hogy nem teszem meg kéne próbálni.
Pongó is sztár lett pedig csak belefingott a jakudziba, és Benkő Dániel is rájött hiába lantozgatott 40 évig a sikerei csak egy szűk körre terjedtek ki, de mióta a TV-ben nyilvánosan fingik, 60 feletti löttyedt testtel meztelenül tornázik, országos hírű lett.
Tehát, nincs az az elcseszett, összecsapott, hülyeségektől hemzsegő dolog ami az emberek felének ne tetszene. Sőt erősen kihangsúlyozzák, hogy ez a legjobb! Lehet, hogy fél év múlva más lesz a véleményük de most ezt mondják mert ez a trendi, meg csakazértis, mert sokaknak a hagyományosabb dolog tetszik és ma 2012-ben már mindennek, teljesen újnak kell lennie. (Jaj annyira vártam már erre az új verzióra! Jaj de boldog vagyok!)
A Bábeltornya effektus nagyon jól működik. Ott nem csak a nyelveket zavarták össze, hanem a véleményeket is, 6 embernek tuti, hogy 4 féle véleménye van. Soha nem lesz az emberek között egyetértés és ezért soha nem lesz béke se.
De ez mindegy is, ilyen a világ és kész! Az a lényeg, hogy nekünk is alkotnunk kell valamit és sikeresek leszünk!
Fel, fel fiúk, csak semmi félelem
Megéri a Világ
Ha az ember az marad ami volt
Nemes, küzdő, szabadlelkű diák!
(Ady)