• Doktor Kotász
    #100
    Aha, nyilván az, aki úgy kezdi, hogy bemutatkozik, hogy ki is.
    Véletlenül sem azt idézed, ahol az van nagyjából leírva, hogy zsidózók kétségbe vonják a magyarságom, ezért anyáztam egy kicsit, mire kivágtak, úgyhogy itt vagyok, ez a régebbi nickem, amivel évek óta itt vagyok, csak korábban ezt is kibanolták, mert szintén az anyjába küldtem egy zsidózót.

    Egyébként az őseim főnemesi családba tartoztak, apai ágon a nagyfater csendőri vezető volt, anyai ágon meg német volt a nagyfater, és anyám a háború alatt itt árvult meg, szóval nagyon lukra futsz a zsidózással.

    Mellesleg semmi értelme a ragozott alakikat beszámítani a szókincsbe. Ezt csak azok teszik, akik szerint a Szíriuszról jöttünk, és már a jégkorszak előtt is itt éltünk, és a Szent Korona egy intergalaktikus szuperszámítógép, ami egy csillagkaput vezérel, és a kereszt dőlésszögének a logaritmusa kiadja Jézus születését, aki szintén magyar volt, és erre a piramisok a bizonyítékok, mert azt is mi építettük.

    Úgyhogy, ha leírom, hogy az angolban több a szótő, ezért a szókincse gazdagabb, nem kell emesézgetni, meg zsidózgatni, utána meg hőbörögni, ha elküldelek a felmenőiddel.