#9
Volt erről régebben egy nagyon jó könyv az a címe, hogy "Kína, a nagy falat". Érdemes elolvasni. A szerző ott egy fejezetben pont erre tér ki, hogy milyen formán lehet kínában gyártatni cégeknek - a know how átadásával, és itt gyakorlatilag elmondja, hogy az összes nagyvállalat és az átlag nyugati ember is nagyon be fogja ezt szívni, mert amit nyugaton 50-60 év alatt kifejlesztettek azt most hónapok max évek alatt átadják kínának abban a szűklátókörűségben, hogy ezeknek a cégeknek MOST KELL az a profit amit az olcsó kínai munkaerőn és gyártósoron realizálhatnak, és mondjuk egy CÉG vezér magasról tojik arra, hogy mi lesz majd 20 év múlva, neki MOST KELL a részvényeseknek jó eredményt mutatni.
Emellet kína a saját népét (nagyon okosan) mindenféle kedvezménnyel támogatja - már a könyv is beszámol arról, hogy egy-egy ilyen nyugati gyárban dolgozó és know howt megszerző kínai ember utána ÁLLAMI PÉNZEN, ÁLLAMI SEGÍTSÉGGEL saját céget alakít ahol kínaiak dolgoznak, és kínaiak fejlesztik tovább az eszközöket. A vége meg pont az lesz, hogy nem lesz szükségük a nyugati irányításra, a nyugati tőkére ÉÉÉS a nyugati emberekre, maximum mint felvevő piacra. Nagy szopás lesz én is azt mondom.