#24
Namost legyünk őszinték, de gyakorlatilag, ha a dolog művészi értékét nézzük, akkor az összes képregényfilm B kategóriás (erős jóindulattal).
Van akinek ez a szintje (sokan), hiszen a képregényeket is megveszik, más meg azt mondja, hogy egy érdekes popart alkotás.
Sajna ez a műfaj ilyen, ezt el kel fogadni, egyszerűsített karakterek, sztori, szövegek. De ezt inkább műfaji kérdésnek, mint minőséginek tekintsük, hiszen eshet jól egy csipsz is hideg kólával, de azért nem ugyan az az élmény, mint egy jó kis narancsos kacsa, úgy értem hogy más.
Érdekes az a vonulat, hogy csinálnak olyan filmeket, amik B kategóriás eszközökkel készülnek, nagyon jó színészekkel és erőteljes, bár nem minden szatíra nélküli mondanivalóval, és esetenként jelentős didaktikus tartalommal. Tarantino filmjeire gondolok. Ezek gyakorlatilag olyan művészettörténeti elemzések, amelyeket filmszakos egyetemistáknak csinálnak!
Az ilyen filmeket azonban megkülönbözteti a klasszikus képregény filmektől az erőteljes önirónia.
A képregény filmeket eközben elkezdték áttuszkolni a felső kategóriába. Pl SinCity nagyon erős képi világa, és vázlatszerűen leegyszerűesített ezáltal bizonyos tulajdonságaikban hangsúlyosan kiemelt, de nem átlagos karakterei igazi művészi értéket képviselnek. Én utólag láttam a képregényt, mit mondjak a film ezerszer jobb. Mint film.
Aztán ott van az az irányzat, hogy egyfajta realizmust visznek a karakterekbe, mintegy kiszínezik. A Batman figurája ezt viszonylag jól tűri, bár nála ez a vonulat valójában már a Michael Keaton, Jack Nicolson-os időben elkezdődött, csak aztán ebből viszavettek a későbbi részekben. Ennek a csúcsát jelentik a mostani Nolan-es részek.
De hogy visszatérjünk, milyen volt a '95-ös eredeti Dredd bíró? Hát egy igazi B film, de a jobbikból.
;)
#24