#21
Érdekesnek találom, (sőt, mondjuk inkább úgy, kicsit balszerencsésnek) az Ivy Brigde-es procik vagy az i7-es procik összehasonlítását az ARM CPU-ival. Szerencsésebb lenne talán az új Atom procikat összehasonlítási alapnak venni.
Csak az idén megjelent 4 új Atom procit ha nézem (D2550;N2600; N2800), akkor is azt láthatjuk, hogy az ARM bizony kezdi elveszíteni nagy fegyverének erejét, az alacsony fogyasztását jelentette előnyt (D2600 fogyasztása pusztán 3,5W, a legnagyobb fogyasztású az újak közül a D2550, de az is megelégszik 10W-tal).
Ezek az új Atom CPU-k kétmagosak, rendelkeznek beépített GPU-val, szóval egy táblába elég jó teljesítményt tudnának produkálni. Ugyan csak 2 magosak, de támogatják a HT technológiát, így képesek virtualizálni plussz 2 magot. Sebességben elég jók, 1,6 - 1,86GHz-en tudnak dolgozni.
Valóban, nem 4 magosak, mint egy i7-es, de jóval közelebb állnak ahhoz, hogy táblába kerüljenek, mint egy i7-es proci.
Hogy a cikkhez is hozzá szóljak: minek kellene a Toshibának RT-s tábla, mikor már kb. fél éve is volt nekik készen i3-as CPU-val szerelt referenciagépük a Win8-hoz? Microsoft bemutatón ki lehetett próbálni, Win8 tesztverzió futott rajta. Elég brutális hardverkiszereléssel bírt, megfelelő lett volna bármire. Nem tudom, hogy ezt mikor fogják piacra dobni, mivel nagy a csend körülötte, a bemutatón még az hangzott el, hogy várhatóan októberben a Win8 megjelenésekor jönnek ki vele.