Az Activision FPS-e amely AMC tévésorozatára épül
-
#1
The Walking Dead FPS a láthatáron!
Az Acitivision bejelentette, hogy akció-FPS készül a méltán népszerű The Walking Dead sorozatból, már a koncepció is körvonalazódott.
A Telltale műhelyében formálódó, epizodikus alkotás és a facebookos szociális játék mellett egy harmadik The Walking Dead projekt is formálódik, amelyet az Activision és az AMC csatorna közösen prezentál.
A három játék közül ez áll legközelebb a sorozat koncepciójához, hiszen a főszereplő nem más lesz, mint Daryl Dixon és testvére, Merle. A belső nézetes lövölde a The Walking Dead sorozat előzményének lesz tekinthető és a két testvér történetét meséli el, akik \"kísérteties és könyörtelen vadászatot tartanak Atlanta látszólagos megóvásának érdekében\". A játékos természetesen Daryl karakterét irányítja majd, akinek két lehetősége is akad a túlélésre: felveszi a harcot a zombikkal, vagy egyszerűen kikerüli őket. Óvatosan kell gazdálkodnunk erőforrásainkkal és felszerelésünkkel, ugyanis azok korlátozottak lesznek, így a saját érdekünkben mérlegelnünk kell minden lépésünket. A játékmenet során találkozhatunk más sorozatból ismert karakterekkel is, akik segíthetik utunkat, vagy éppen ellenkezőleg akár az életünkre is törhetnek. Nem elhanyagolható tényező a követők kérdése sem, kis szerencsével sikerül szert tennünk más túlélők közreműködésére.
Nem lesz egyszerű dolgunk a The Walking Dead lövöldében, köszönhetően a felerősödött érzékekkel rendelkező zombiknak.
A Terminal Reality kreatív igazgatója, Angel Gonzalez a hivatalos PlayStation Blogon tette közzé álláspontját, miszerint ha hűbelebalázs módjára játszunk, hamar fűbe harapunk.
Gonzalez az AMC csatornán futó The Walking Dead sorozattal példálózott, amelyben ha eldördült egy lövés, a járkálók rögtön odasereglettek és keresni kezdték a zaj forrását. Nem lesz ez másképp a belső nézetes lövöldében sem: oda kell figyelnünk arra, mekkora zajt csapunk, ugyanis ha túl hangossá válunk, a zombik meghallhatnak minket és veszélybe kerülünk. A kényes helyzeteket leginkább lopakodással tudjuk kikerülni, ám ha oktalanul elkezdünk lövöldözni (nem beszélve a lőszermennyiségről) és járkálók sokaságának figyelmét keltjük fel, akkor a túlerő gyorsan felőröl minket.
Ha még ez sem lenne elég valóságos és félelmetes, a Terminal Reality a zombik egy másik fontos érzékszervére is felhívja a figyelmet, amit nem becsülhet le egyetlen túlélő sem: a szaglásról van szó. Ha egy hang nélkül, de túl közel osonunk el egy járkálóhoz az utcán, hiába voltunk némák és csendesek, a szagunk felfed minket és könnyen lebukhatunk. Ugyanilyen módon működik az a szituáció is, amikor túl sokáig időzünk egy helyen erőforrás után kutatva, esetleg bujkálva, ugyanis ha büdösek vagyunk, esetleg véres a ruhánk, vagy nyomot hagytunk magunk után, akkor a járkálók addig nem állnak le, amíg meg nem találnak. A legjobb megoldás tehát egy élni akaró túlélő számára, hogy folyamatos mozgásban, minél kevesebb zajt csapva jusson előre.
A játék megjelenése PC-re, PS3-ra és Xbox 360-ra várható 2013-ban.
info: Gamestar
