• lordsithlord
    #6
    Sok helyen látnék szívesen ARM procit, de múltkor, mikor kijelentették, hogy a PC-s piacra is ki akarnak kerülni, a szőr felállt a hátamon. Volt próbálkozás az első netbook-oknál ARM-es procikra, emlékszem, szidtuk, mint a bokrot, nem tudtunk rá normálisan oprendszert telepíteni, mert nem volt megfelelő támogatása.

    Ezen változtathatnak természetesen, de az akkor sem változik, hogy az Intel procijai jelenleg messze jobbak teljesítményben. Szóval PC-ben, notiban, hagyományos szerverben egy ARM-nek semmi keresnivalója. Ellenben telefonban, táblában, kisebb szerverekben, sőt, ha végre megoldanák a támogatást, akkor a netbook-okban is szívesen látnék ARM procikat.

    Az Intel emellett meglepően jó fogyasztási adatokat produkál mostanában az új Atom és U szériás procijaival. Még nem olyan alacsonyakat, mint az ARM, de ha a teljesítmény / fogyasztás arányt nézzük, igen hosszú idő után az Intel kezd felzárkózni, sőt, pár CPU-ja már jobb, mint az ARM-é. Mégegyszer, ez kizárólag a teljesítmény / fogyasztás arányban nézve igaz, ha csak a fogyasztást nézzük, ott az Intel legalacsonyabb fogyasztású procija is legalább 25%-kal többet eszik, mint az ARM procik.