• lordsithlord
    #14
    Alapvetően azért nem frissít a legtöbb felhasználó, mert van egy tévhit, hogy minden frissítéssel lassul a gép.

    Amikor ezt hallom, mindig eszembe jut egy kedves esetem. Informatikus vagyok, egy kedves ügyfél szólt, hogy borzalmasan lassú a gépe, nézzem már meg, mi a fene lehet a baja. Kimentem, megnéztem. Az első, ami szembe ötlött: 2010-ben az XP-je még SP1 nélküli volt. Már ezen is nagyot néztem, dehát ízlések és pofonok. A második, ami elgondolkoztatott, hogy a Windows a kódja alapján egy angol verzió volt, mégis magyarul próbált meg beszélgetni velem. A harmadik dolog pedig az volt, hogy a kedves ügyfél kitette a géphez tartozó összes CD-t, doksit és legfelül egy jogtiszta Win7Prof trónolt.

    Megkérdeztem tőle, hogy miért XP lett a gépre telepítve, melyik szoftver miatt van rá szükség. Kiderült, hogy bemagyarázták neki, hogy bár a Win7 újabb meg jobb, mégis lassabb lesz tőle a gép, merthogy több programot tesz fel. Fogtam magam, újra tettem a gépet, Win7Prof rá, és láss csodát, a gép száguldott. A kedves ügyfélnek meg megmagyaráztam, hogy valóban, az SP1 előtt voltak olyan hibák, hogy lassabb volt pár gép, mint XP-vel, de azóta, hogy az kijött, a sebességgondok megoldódtak, a gép meg jobban tud gazdálkodni sz erőforrásokkal.

    Másik eset: kihívtak, hogy egy gépen a tanúsítvány állandóan azt írja ki, hogy lejárt, rengeteg oldalt nem nyit meg a böngésző, stb. Megnéztem a gépet, XP Prof, szintén semmi frissítés. Ráeresztettem a frissítést, kb. 1 napom rá is ment, mire mindent megcsinált, de utána minden akadozás megszűnt, sőt, a gép hirtelen megtáltosodott, ugyanis a VGA drivere alá bekerült az új .NET 4.0 és azzal jobban tudott működni. Az már csak "elhanyagolható apróság", hogy a tanúsítványok onnantól simán működtek és nem volt olyan oldal, ami ne nyílt volna be.


    Valóban, egyes frissítések komoly hibákat is tartalmazhatnak. Ezt elismerem. Programoknál ezért is mondom, hogy csak akkor érdemes a legfrissebb verziót felrakni, ha van a gépen alternatíva. Az oprendszernek érdemes naprakésznek lennie, mivel gyakorlatilag napi szinten találnak biztonsági réseket vagy olyan megoldásokat, amik gyorsíthatják a gépet. Nem tagadom, hogy időnként (szerencsére nem túl gyakran) elbaltáznak néhány dolgot és akkor az egész visszafelé sül el, sőt, azt sem, hogy sok esetben a boot idő nő, viszont ha a rendszer már áll, stabilabb és gyorsabb is lesz.