Komolytalan#48
"Hát az üzleti élet már csak ilyen. A Nokia pont ezt szívta meg. Azt hitte, hogy ő tudja a tutit és mehet biztosra. Beszopta."
Így van, de én erre nem mondanám azt, hogy vakok volták, mert nem látták az irányt. Egy dotkom lufi pukkanás után pár évvel ez vállalható döntés volt. Persze Mr. Utókor mindig okosabb, de akkor ez a döntés egy szokványos konzervatív döntés volt, amilyet az Apple is hoz minden nap. És igen, aki az IT területen folyamatosan konzervatív döntéseket hoz, az bizony előbb-utóbb megy a szemétdombra. Időnként kell kockáztatni, és ezt a Nokia nem tette meg.
"Ezért kellett volna kijavítani, vagy tök újraírni az egészet. Ha kell akkor ezer programozót állítok rá, hogy csinálják meg, és nem elegánsan kidobom az ablakon évekkel ezelőtt az egyetlen aduászt a kezemből."
Hiába állítottak volna rá 1000 programozót. A programozók számának növelésével nem csökken lineárisan a szükséges idő. Sőt, egy idő után semennyivel se csökken. Nem 2010-ben kellett volna kétségbe esni, hanem 2005-ben elkezdeni új OS-t írni.
Amire reálisan esély volt pár hónap alatt az az, hogy a symbiant kitoldozzák-foldozzák. Ezt meg is tették, a Belle meg nem tudom milyen női neves verziók már jobbak voltak, de nem elég jók.
""Csakhogy az iPhone-t nem azok vették, akik előtte a Nokia okostelefonokat."
Na ne máááár, akkor kik vették?"
Magyarország nem piac. A nagy vízen túl azok vették, akiknek iPodja volt, mivel az kiválóan bevált. Az Apple az iPhone útját egy sz.ros MP3 lejátszóval taposta ki, nagyon jól.