#1
Szerintem itt keverednek a dolgok.
Amit a cikk szerint használhatnak, az egyfajta motorikus, testmozgásra épülő memória. A táncosoktól kezdve, a harcművészeken át, egy sima futószalagnál dolgozó emberke tevékenysége is ezen alapul. Bizonyos mozdulatok elsajátítása ráadásul nem vezethető le az alapszabályokból, 10 000X el kell ismételni a mozdulatsort, amíg rögzül, és azt kellő sebességgel és hatékonyan lesz képes végrehajtani és előjönnek a belső kis finomságok is.
Én is észrevettem, hogy egy bonyolultabb, de sokáig használt jelszó esetén a végére már magát a jelszót szinte el is felejtettem, de a billentyűzeten be tudtam ütni.
A nyelvtanulás kicsit hasonló dolog. A nyelvtankönyv csak mankó, egy szabály rendszer arról, hogy hogyan gyakoroljunk, de a végére a gyakorlás által rögzülnek a "szekvenciák" úgy hogy a végére az ember már el is felejtheti a szabályt, de még is jól beszél.
Ha viszont továbbra is tudatosan, folyamatosan gondolkodva, a leírt, megfogalmazott szabályokat magába visszamondva próbál beszélni az a beszéd gátjává válik. Az a gáz soxor, hogy a tanulót nem gyakoroltatják, hanem amikor hibázik, akkor nem kijavítva továbblépnek, hanem rákérdeznek arra szabályra, ami a helyes verziót kimondja, ezzel minduntalan visszataszítják az emberkét az alapokhoz, belenevelik, hogy a nyelv alkalmazásának folyamatosságát minduntalan egy belső tudatos ellenőrzéssel szakítsák meg.
Az az érdekes, hogy a gyerekeknél viszont nem adható át egy szabályrendszer, hogy hogyan gyakoroljanak, hiszen ehhez eleve tudniuk kéne beszélni!
Itt viszont az van, hogy az embernél van egy pár éves korukig tartó érzékeny időszak, ami alatt mást sem csinálnak szinte, mint mindent visszamondanak, amit hallanak. Emellett úgy tűnik, hogy eleve az egyben is van a nyelv alapjainak valami eleve bedrótozott magja. Pár éves korban azonban ez az érzékeny időszak lezárul és ettől kezdve anyanyelvi szinten nem lesz képes az ember nyelvet megtanulni.
Ha csinálnak egy ilyen bonyolult bejelentkezős programot a "jelszó ellenőrzésére" akkor, aki be akar jutni átír ebben a programban akár csak egyetlen sort, ezt a verziót felcsempészi a rendszerre és kész, Enter. Vagy jön a szokásos keylogging-os módszer, vagy akármi. Egy sima FB belépésre meg ezt soha nem fogják használni, de bonyolultabb védelemet követelő rendszereknél is az a helyzet, hogy a mai világban nincs senkinek 1 hónapja arra, hogy megtanulja a jelszavát.