• okosan gyerekek
    #16
    Ami pedig azt illeti, ha nem fájlcserélő oldalról jutsz hozzá az egyébként szerzői jogvédelem alatt álló tartalmakhoz -- akár 100.001 forintos értékben -- szabadon futni hagy a törvény, mert nem a letöltéssel nem okozol szükségképpen vagyoni hátrányt.

    A bűncselekmény megvalósulását veled szemben a vádnak kell bizonyítani, ami ez esetben azt jelenti, hogy be kell bizonyítsák, hogy pénzügyi hátránya keletkezett a letöltésedből.

    Ha pedig te 1, nem töltötted vissza, 2, nem haszonszerzésre használtad (sem közvetlenül, mondjuk értékesítve, vagy közvetetten, mondjuk az oldaladon kihelyezett reklámokkal) akkor büntethetetlen vagy. Hiszen, akkor te vagy az egyetlen, aki fizetés nélkül jutottál hozzá a szoftverhez, azt pedig megint csak bizonyítaniuk kell, hogy te potenciális vásárló lettél volna, aki megvette volna a szerzői jogvédelem oltalmazottját.

    Sőt, kiegészítve az elgondolást, egy olyan torrent oldalt létrehozva, ahol belépési feltétel, hogy kizárólag olyan tartalmakat tölthetnek le, amelyekért semmilyen körülmények között sem fizetnének pénzt, és azokat nem kívánják haszonszerzésre használni.

    Ha ezek a feltételek állnak, egy egész torrent közösség megfelelő ügyvéddel védhetővé válik. Persze, ehhez az kell, hogy reklámmentes maradjon az oldal, és mondjuk adományokból tartsa fent magát az oldal.

    Éljenezzük az új törvényt! :)