halgatyó#7
Ez az egész egy irreális, ész nélküli baromság.
NEM akarom védeni a bűnözőket! SEMMILYEN bűnözőt sem, köztük a szexuális jellegűeket sem.
Azt azonban semmilyen ész-érv sem indokolja, hogy egyfajta bűntettet kiemeljünk a többi közül, pláne úgy, hogy vannak nála sokkal súlyosabbak is!
A szexuális "bűncselekmények" egy része ráadásul nem teljesen szilárd elvi alapokon van bűncselekménynek nyilvánítva. Ha egy 20 éves csaj dug egy jót a szomszéd 13 éves fiával (mindkettejük nagy-nagy örömére!!) akkor azt bűncselekménynek nyilvánítani egy aljas gazemberszar tett! Ráadásul úgy, hogy az ilyen "bűncselekmények" ellen ordítozó szarállatok SOHA egyetlen mozdulattal vagy nyekkenéssel sem segítettek a párlapcsolati nehézségekkel küszködő, tartósan magányos embereken! Pedig -- szerintem -- valakit tartós magányra kényszeríteni (pont a fiatal éveiben) nagyobb bűn, mint egyszer megerőszakolni.
Az a határozott véleményem, hogy az IGAZI bűncselekmények (pl. egy 5 éves kislány megerőszakolása) ritkábbak, mint a fehér holló! Amit ezek az agyatlan és embertársaik iránt végtelenül közönyös szarjankók "szexuális bűncselekmény" alatt ténylegesen büntetnek, azon esetek többségének igencsak bizonytalan a tényleges bűncselekmény-értéke! A szexuális itélkezés televan 13 éves, de jól fejlett lányokkal, meg spicces állapotban a kollégiumokban elkövetett igencsak KÉTES mértékű "erőszakoskodásokkal", sőt az agyabarom usában 17 évessel sem szabad dugni helyenként... ezek megbolondultak.
Itt valami egészen más van a háttérben. Valami nagyon nem az, aminek látszik.