
Hivatalos oldal :: Hivatalos facebook :: elderscrolls.hu :: Tamriel Történelmi Tudástár :: Magyar guildek @ ES HQ
TÖRLÉSRE KERÜLŐ HSZ-EK: TROLL, OFF, SPAM, FLOOD, SZEMÉLYESKEDÉS, KÖZÖSSÉGBOMLASZTÓ VISELKEDÉS
MAGYAR SZÖVETSÉG
-
Bandras DaSilva #14519 No, így pár nap szinte non-stop játék után megosztanám én is az élményeimet.
Hát nagyon nem bántam meg:). Úgy elrepült ez a pár nap, hogy csak na. Mert leül az ember az ESO elé reggel és elindul erre meg arra meg megnézi ezt is meg azt is aztán kiderül, hogy este van megint.
Kíváncsi voltam az új (nekem új) területekre (stormhaven, rivenspire) és azt kell mondjam, hogy egyre jobb lesz a dolog. Rengeteg quest, iszonyú hangulatos public dungeonök, változatos tájak. Ráadásul rengeteg felfedezni való van a világban. Néha eléggé el vannak rejtve ezek a kis dungeonök.
Van pár quest ami sajnos bugos és így nem sikerült minden achievementet megszereznem, de remélhetőleg ezeket javítják hamarosan és akkor meg tudom majd azokat is csinálni.
A lvl 20-as insták is bejöttek, főleg úgy, hogy nem ismertem őket és úgy is groupoltunk, hogy ott kellett kitalálni, hogy akkor most mi is a trükk. A legtöbb esetben elég hamar sikerült, de ez nem olyan nagy baj mert így még érdekesebb lett a dolog. Annyi csak, hogy ha egy 3 aoe 1 healer kombóval mentünk, akkor zúztunk mint az állat, ha ilyen közelharcosokkal, akkor volt pár megfekvés.
Azt vettem észre, hogy tanulni kell még mindenkinek kicsit a szerepeket mert azért a legtöbb harc nem egy ilyen beállok aztán tartom az aggrot, a többiek meg leverik a bosst típusú. De jó emberekkel lehet összefutni.
Kereskedelem is műkszik a guildeken belül. Az elején tartottam attók, hogy ez a guildes megoldás nem lesz életképes, de aztán kiderült, hogy az. Legalábbis egyelőre.
Elkövettem azt a hibát, hogy light armoros templarral futkározok, ami nem a páncél miatta gáz, hanem azért mert alig találok falxot meg cottont. Bezzeg iron meg fa van dögivel, bőrök meg potyognak mint állat néhány instából. Mindegy, így legalább ezeket is el tudom adni...
A research nem feltétlen működik jól, mert hiába tudnék elvileg 2 dolgot is egyszerre fejleszteni vmiért nem engedi. Talán bug, talán én vagyok hülye.
Más...nem találom azt a workshopt Daggerfall területen, ahol set bonus az, hogy ha 30% alá esik a magickád, akkor automatice ad 250est vagy 300at. Akkor amikor megtaláltam még nem voltak meg a traitek, most meg nem találom a helyet... Érdemes jegyzetelni...mondjuk a googlet még nem néztem meg:)
PvP még nem volt...mert eddig nem volt rá idő. Pedig az is kéne. De majd idővel oda is elnézek.
További jó játékot mindenkinek!