• nagylzs
    #44
    > Vagy nehezebbek a víznél és így a fajsúlyuk révén. (Ezek egy bizonyos mélység után már nem képesek felemelkedni)

    Ez csak a "normál" tengeralattjárókra igaz. A korábbi rekordtartó hajó is víznél nehezebb volt. Az alján volt egy vasreszelékkel teli ballaszt, ezt eresztették el és ezután jött föl a felszínre. Tehát, megfelelő felépítés esetén lehetséges a fajsúly "változtatása", hasonlóan mint amikor a hőlégballonból kiszórják a homokot.

    A másik érdekes dolog, hogy ha jól tudom akkor az a tengeralattjáró más szempontból is hasonlított egy ballonra. Egy nagy tartály alkotta a nagy részét, amit - emlékeim szerint - valamiféle szerves folyadékal (olajjal???) töltöttek föl. Ez rendkívül ellenáll a nyomásnak (mert hasonlóan a vízhez, alig lehet összenyomni), és a tartály tömegével együtt a vízhez közeli, de annál valamivel kisebb össz-sűrűségű szerkezetet alkot. Jól ki volt találva.