halgatyó#18
Értem, amit írsz, persze, egy csomó helyzetben ez megoldást hozhatna. De milyen áron? És hány más helyzet van (példákat fogok írni) amelyekben az igazi megoldás helyett a disznómocsok álmegoldást teszi túlságosan könnyűvé, ezáltal túlságosan vonzóvá a "közlekedésszervező" nevű disznógörények számára. (példákat fogok írni)
A problémáim egyrészt gyakorlati, másrészt elvi.
Az elvivel kezdem, mert az rövidebb.
A döntési szabadság, amellyel rendelkezünk, magában hordozza a tévedés és a szándékos szabályszegés lehetőségét is.
A tévedések számának csökkentését és a szándékos szabályszegésekét, szerintem NEM a döntési lehetőségünk megvonásával kell megoldani.
A gyakorlati helyzetekre írnék pár példát. (NEM arra gondolok, hogy akkor üssük csak el azokat a gyalogosokat)
1.) Képzeljünk el a ku****va vasúti átjárót, pont az állomás mellett, egy vidéki faluban/községben/kisvárosban. (mi a büdös f**ért rakták pont a vasútállomás mellé??)
A vasúti átjáró két oldalán sorompó. Épp zárva. Két irányból a kocsisor kígyózik, pöfög, aztán motorok leállnak. A vonat nagynehezen méltóztatik végre jönni. 2-3 kis piros, buszméretű vagon, rajtuk 5 ember lézeng. Nem csoda, méltóságteljes 40km/órával megy kint a nyílt pályán. Kinek van kedve ezekkel cammogni?
Szóval elmegy a vonat, be az állomásra. A sorompó előtt állók fellélegeznek. Végre elindulhatunk! A motorok felberregnek.
A SOROMPÓ ZÁRVA MARAD. Aztán továbbra is zárva marad. Néhány duda megszólal. Az emberek átkozódnak, káromkodnak. A motorok leállnak újra.
Igen, vonat jön a másik irányból is. Az állomás felől, de még jó messze van.
Lassan közeledik az állomáshoz. A sorompó még mindig zárva. Az a vonat megáll az állomáson. Az utasok, leszállnak, felszállnak, a vonat ÁLL. A sorompó még mindig zárva.
Aztán hosszú percek után egy vasutas kikászálódik valami bódéból, és elindítja a vonatokat. Lassan, nagy lassan, elcammog a lezárt sorompók között.
Aztán az ördög tudja miért, az utolsó kocsi elhaladása után 3 perccel végre megindul a sorompó felfelé.
Amikor az első vonat elment, ntyugodtan fel lehetett volna emelni! És csak akkor leengedni, amikor a második vonat épp megmozdul, hogy kiinduljon az állomásról!
Azalatt, amíg FELESLEGESEN le volt zárva az átjáró, többszáz (nem túlzás!) aytó tudott volna 100% biztonságban áthaladni az átjárón.
Hát ezért (és sok hasonló miatt!) becsülöm annyira semmire a közlekedésszervezőket meg a kreszgyárosokat meg a traffipaxozó és hasonló disznóvégbélférgeket. Ki találta ki, hogy a vasúti átjárókban csak 30-cal lehessen menni? Mikor fognak olyan törvényt hozni, hogy az autós köteles kiszállni az átjáró előtt és után is, és tiszteletimát teljesíteni egy szőnyegen? Ki találta ki, hogy csak akkor indulhat el az autós, amikor (jóval a félsorompó karok felemelkedése után) a lámpa is fehéren kezd villogni?
Vagy emlékezzünk például a nagy dühöt kiváltó intézkedésre amikor a lakott területeken 60-ról 50-re csökkentették a megengedett sebességet? NEM CSAK OTT, ahol tényleg indokolt, hanem MINDENÜTT?! (A 2*3 sávos utakon is, a város szélén!) Vagy gondoljunk a szándékosan egymás ellen hangolt lámpákra, egymástól 10 méterre! (van ilyen disznómocsok a lakóhelyemen!) Este, amikor alig van forgalom, normális ember leszarja. Mert szinte kénytelen.
Vagy az ELROMLOTT lámpák. Többször belefutottam ilyenbe ('82 óta vezetek) A jelen cikkbeli automata vezető ilyenkor ott állna estig.
Vagy a baleseteknél (+lerobbant autóknál) szokásos kerülgetés. Az ember ilyenkor (lépésben haladva, alaposan odafigyelve!) záróvonalon keresztül is kikerüli a roncsokat. Vagy az útszélen álló lerobbant másik autót/ teherautót stb. Az automata szar ott rohadna estig.
Sorolhatnám még, de ilyen hosszú irományt senki sem olvas el.