#69
Szerintem meg a konfliktusok igen is az idealizmusra vezethetők, arra hogy valaki az emberi természettel ellentétes eszméket vall, hogy a valóság és a tudása közötti hézagokat nagy érzelmeket megmozdító koncepciókkal tölti ki.
Az, hogy a változást előre mozdítja, vagy ellenáll neki csak a megjelenési forma.
Vegyünk egy példát, a II. VH-t.
Hitler idealista volt, hitt a német nép felsőbbrendűségében és ezt az ideát az egész nemzetre átragasztotta. Csak idő kérdése volt, hogy mikor találnak maguknak olyan konfliktust, amit mint felsőbbrendű faj, mindenki mást lexarva próbálnak megoldani. A német harci sikerek nem ennek az ideológiának, hanem a viszonylagos katonai erőnek és a jó taktikának voltak köszönhetők. A mészárlások, a haláltáborok annál inkább.
Churchill a Brit birodalom nagyságának eszméjétől vezéreltetve nem kötött békét a németekkel Franciaország eleste után. Annyira hitt ebben, hogy olyan konfliktusba vitte bele az országot és tartott ki a végsőkig, aminek ára épp a Brit világbirodalom szétesése volt, nem mellesleg emberek millióinak halála. És ehhez az egész birodalom hősiesen asszisztált.
Roosevelt hitt abban, hogy Amerikának a gazdasági ereje mellett katonai potenciállal is rendelkeznie kell és aktívan kell fellépni a világ konfliktusaiban. Pedig erre nem igazán volt rászorulva. Amerikát 2 óceán választja el mindenki mástól, a mai napig esélye sincs senkinek, hogy megszálló katonai erőt próbáljon velük szemben alkalmazni. Lehetne "csupán" az a mai napig, ami Japán volt a 80-as 90-es években, vagy ami most Kína: a világgazdaság motorja. (Az amcsi katonai kiadások a költségvetés kb 10%-át teszik ki a mai napig!!!!)
Sztálin tipikus diktátor volt, egyszerűen saját felsőbbrendűségében hitt, abban, hogy joga van bármit megtenni az emberekkel. Nem hiszem, hogy bonyolultabb gondolatai voltak, de ez bőven elég. Mellette sikerült az emberek fejében a saját személyi kultuszát, illetve a szocialista/kommunista ideológiának valami kifordított/eltorzított változatát elültetni, amivel az emberek valóban bármire rávehetők voltak. Ez egy nagyon sikeres modell volt, hiszen a mai napig jó néhány diktátor választotta ezt az utat, vagy formát.
A japánok szintén saját maguk és a császár felsőbbrendűségének, isteni mivoltának eszméjétől vezéreltetve kezdtek egy háborút, vitték végig úgy, olyan kegyetlenséggel másokkal és magukkal szemben, amit csak egy a csontjáig átitatott idealista tud megtenni. A japánoknak rosszabb volt a kapituláció, mint ha az történik, ami a németeknek megadatott, hogy a végsőkig történő kitartás után, végül a vezér is elesik.
Az idealizmus persze lehet jó is, mert tényleg megmozdítja az embereket, de hosszútávon ködös eszméktől vezéreltetve tuti, hogy elveszünk egy fájdalmas konfliktusban önmagunk és a valóság között.
#69
