Peetkiller#34
A probléma az, hogy nem csupán San Grassoban mértek hibás eredményeket. A japán és amerikai mérési adatok is eltérést mutattak a fénysebességhez képest. Ezzel a magyarázattal sikerült elaltatni ugyan sok ember éberségét, de ez csak fátyol az igazságra. Azt Einstein óta tudjuk, hogy a gravitáció görbíti a teret és az időt, de mégsem vesszük soha figyelembe a méréseknél. Szerintem nem is a görbítés rá a megfelelő szó, inkább a sűrítés. Mindegy, lényeg az, hogy a tér nem homogén. Ha így nézzük a dolgot, minden anyag, és minden energia bár nagyon kis mértékben, de sűríti a teret maga körül. A sűrűbb térben (nagyobb gravitációs mezőben) kívülről nézve lassabban telik az idő, kívülről kissebb a távolság, de ha belülről nézzük, akkor a távolságok megnyúlnak, az idő pedig marad ott is olyan, amilyen volt. Hiszen azt mindig a fényhez viszonyítjuk. A kérdésem a következő:
A, B, C testek egyenlő távolságra vannak egymástól, egy egyenes vonalon.
A-----B-----C
Ha A és B között mondjuk 100 fényév B, és C között is 100.
B-C közé helyezzünk egy erős gravitációs mezőt, ami besűríti a teret.
Külső megfigyelőként mit látunk? A távolságok A-B és B-C között maradtak 100-100 fényév. De ha B pontból nézzük meg a dolgot, teljesen mást látunk. Azt, hogy A közelebb van hozzánk, mint C. És ez igaz is. Minden MÉRHETŐ adat ezt fogja mutatni nekünk, pedig valójában maradt a távolság 100 fényév, mindkét irányba.
És ez mit is jelent? Azt, hogy amikor a gyorsulva táguló univerzum modelljét ellenőrizték, hibás alapokra építkeztek. Nem számolták bele a gravitációs terek sűrítő hatását. Az én elméletem szerint nem kell használnunk sem sötét anyagot, sem sötét energiát ahhoz, hogy pontos eredményt kapjunk, csak helyezzük közelebb térben és időben az ősrobbanást , azaz az univerzumunk központját.