gforce9#22
Mindig az üzembentartó a felelős. Tudtommal legalábbis a magyar törvénykezés szerint aki veszélyes gépet üzemeltet - márpedig egy autó az, tökmindegy hogy automata vagy nem - akkor felelősséggel tartozik érte.
Majd ha ő perkált a sértettnek, de úgy érzi, hogy nem az ő hibája, hanem a gyártóé, akkor indíthat pert az ügyben. A programozót egyeszemélyben nyilván nem veszik elő, hiszen a gyár, mint jogi személy felelős a termékéért, nem egyes személyek a gyárból. Majd ha a per lement a gyár saját házon belül kereshet felelőst, de ahhoz már nincs köze az autótulajdonosnak.
Meg egyébként is, van olyan is, hogy minőségbiztosítás. Sőt egy autó, amikor forgalomba helyezik, ott is átmegy ugye ellenőrzésen. Akkor mindenkinek, akinek köze volt az adott probléma bekövetkeztéhez, fizetnie kell? Nem igazán látom értelmét. Egy egyszerű késsel is lehet simán véletlenül balesetet okozni, most akkor börtönbe kell zárni a munkást aki kiélezte a kést? Vagy azt az ellenőrt aki engedélyezte a forgalomba állítását? Kissé fura logika....
Ha olyan tárgyat birtoklunk, ami balesetet okozhat, mi vagyunk érte a közvetlen felelősök, nem valami melós a gyárból.
A sértettet, meg főleg nem lehet arra kényszeríteni, hogy ő a sérelmét az autógyárral meccselje le, hiszen neki, ahhoz a gyárhoz mi köze?