• Gadfly13
    #19283
    Hogy én miért így gondolom ezeket a dolgokat ill. miért érzem az eddigi legvalósabb élménynek az AC-t, ahhoz íme egy kis történet:
    16 éve rendelkezem jogosítvánnyal és napi szinten koptatom az utakat. Gondolom ezzel itt nem vagyok egyedül. Persze e tapasztalat még kevés, hogy bedőljek bizonyos szimulátorok élményszolgáltatásainak, viszont ez időszak alatt "sajnos" adódtak olyan szituációk (közúton), mikor igenis az adott gépjármű határait kellett feszegetni, hogy ne történjen különösebb baj.
    2 éve volt szerencsém kipróbálni élesben a Lotus Ladies Cup egyik Elise-ét a Euro Ringen, ahol kb. 10 kört tehettem meg. Ekkor már több éves szimulátor tapasztalatot tudhattam magam mögött (főként rF) és mielőtt elmentem erre a tesztvezetésre, rF-en teszteltem a pályát egy Elise MOD-al, hogy ne érjenek majd olyan nagy meglepetések (főként) a vonalvezetést illetően. :-)
    Két autó körözött a pályán. Az egyiket Bús Edina vezette, aki élmény autóztatta a vendégeket, a másikat pedig vezetni lehetett. Értelem szerűen én az utóbbiban ültem és amikor megtettem az első köreimet, akkor rá kellett jönnöm, hogy majdhogynem kuka az összes eddigi szimulátoros tapasztalatom, mert vmi teljesen más került elém (és itt nem a G erőkre gondolok). Végig az ideális íveket autóztam elég nagy sebességgel, sőt a kerékvetőket is támadtam mint állat, de akkor kellett rájönnöm igazán, hogy az általam ismert "szimulátorok" mennyire messze vannak a valóságtól. Arról nem is beszélve, hogy Edina 2x is úgy ment el mellettem (szégyen - nem szégyen), mint ha vmi másik géposztályban vezetne. :-) (morci is voltam ez miatt :D )
    Ezt követően kicsit átértékeltem a dolgokat és igaz nem ma történt ez a vezetés, de a mai napig élénken él bennem az az élmény, ami ott ért. Sajnos azt nem tudom megmondani, hogy az AC-ben lévő Elise hány %-os közelítésben van a valósághoz, de azt meg tudom mondani, hogy ebben a platformban éreztem először azt, mint amit az akkori tesztvezetésen is tapasztaltam.
    Akár mennyire is fapados még az AC, a vezetési élmény szempontjából egyáltalán nem az, és ha jól gondolom elsősorban ez a legfontosabb, hogy szórakozzunk és olyan ingerek/élmények érjenek minket, amit elhiszünk! :D
    Utoljára szerkesztette: Gadfly13, 2014.09.01. 13:41:45