• Piel
    #3
    Már eleve ott a baj, hogy ha már egyszer tankönyv, akkor államilag kellene támogatni a tankönyvek íróit a jogdíj megfizetésével. Csak olyan tankönyveket, munkafüzeteket szabadna kiadni, amik valóban segítik a tanulást. (Ugye vannak olyan intézmények ahol kísérleti jelleggel folytatnak oktatást!)Ha pedig valaki az államtól megkapta a jogdíjat, akkor az iskolákban legyen már szabadon felhasználható, akár elektronikus formában is! Ha van ami egyik anyagban jó, azt ki lehessen emelni, könyveket, szerzőket szakmailag összevonni és színvonalas anyagokat összeállítani. Sajnos a tankönyvek és munkafüzetek kiadása már eljutott a kínai piac indulási szintjére, ahol minden vacak megtalálható volt. A kínai piac tovább fejlődött, a tankönyvek, munkafüzetek színvonala felhígult az ócska (talán ez a legjobb szó rá) színvonal alatti oktatási anyagokkal. Tanára válogatja, hogy ki miből tanít, de az oktatásban nem a tanároknak kellene eldönteni, hogy melyik anyagból lehet tanítani, és melyikből nem. Jelenleg az oktatási anyagokat sok helyen csak az iskola, és az odajárók anyagi helyzete határozza meg, nem a szakmai szempontok. Legyen 3-4 féle anyag, de azt nagy körültekintéssel adják piacra, szigorú szakmai szempontok alapján lektorálva. Az oktatási anyagok használhatóságáról a bevezetés első éveiben iskolánként kellene bekérni véleményeket, így az anyagok minősége is javulhatna. Lassan ott tartunk, hogy ha valaki írni tud, akkor már kiadhat egy tankönyvet is. Ezért kapaszkodnak annyira az ellenőrzésért. Legalább is szerintem.

    Sok olyan tanár van aki kidolgozott anyagot ad le a tanulóknak és azt kéri vissza. Ha a nebuló az órai vázlatából tanul akkor jó a tanár. (Minek a könyv?) Ha kutatásokat kell folytatnia, hogy felkészülhessen, akkor az időrabló és nem hatékony. Ez volna a tanár feladata, hogy megmutassa az utat a tudáshoz! Persze az sem mindegy, hogy alsó, felső, közép stb. iskolákban oktatunk.