• NEXUS6
    #17
    Részben igaz lehet szerintem is.
    Az ősrobbanás elmélet jellemzően egy XX. szd-i nyugati elmélet, szinte töretlen folyamatos fejlődéssel, amelynek a csúcsán megjelenik az ember, ráadásul kicsit sarkítva akár a bibliai teremtésmítoszra is ráhúzható. Emellett kifejez egyfajta egyszerűséget, ami a bonyolult világ mögött egy monumentális téridő struktúraként húzódik, valami olyasmi, mint ahogy a fehérember a világ egyre nagyobb részét hódította meg. A XX. szd nagy részében ebben a hódításban kisebb turbulenciák ugyan voltak, de hogy pl, Kina akármilyen szempontból is a nagyhatalmak fölé kerül, az max szájenszfiksön kategóriát jelentett.

    Csak azt akarom mondani én is, hogy az ősrobbanás elmélet is egy kulturális termék (értsd ez alatt, hogy egy adott kultúra jellemző produktuma) azokból a kövekből, ami eddig a világot ábrázoló képből megvan, még nagyon sok más elmélet is kirakható lenne. Az adott kor tudománya ilyen formában hozta létre, nem biztos hogy azért mert a politika, vagy a vallás közvetlenül ráhatott rá, sokkal inkább, mert az alkotók ugyan abban a politikai/vallási/világnézeti csoportba tartoztak, akik a világot is egyértelműen uralták akkoriban.