• asgh
    #10
    Az biztosan igaz, hogy a Sonynak van egyenruhája, legalábbis a 80-as évek végén még volt. Érdemes elolvasni Akio Morita könyvét, abban benne van az egész sztori. A háború után az egyenruha egyfajta segítség volt a Sony részéről az alkalmazottaknak, akiknek konkrétan nem tellett ruhára. Később a Sony egyenruha amolyan védjegy lett, pl. hitelt kaptak a boltban, akik viselték, így a Sony dolgozók még akkor is hordták, amikor már nem volt rá szükségük. Később gondolkoztak rajta, hogy megszüntetik, mert már nagyon divatjamúlt lett, de a dolgozók kitartottak mellette, így inkább felkérték Issey Miyake-t, hogy tervezzen új egyenruhát, ami akkoriban Japánban kb. olyan volt, mint ha mondjuk most Armanit kérnék fel hasonlóra európában. Ez az, ami Jobsnak megtetszett, csak az USA-ban nagy divat a közvetlenség és (mű)lazaság, ráadásul a dresscode vagy az egyenruha inkább a nagy, tradicionális vállalatokra volt jellemző (mint pl. az IBM), akiktől anno az Apple görcsösen meg akarta különböztetni magát, így maradt Jobs egyedül az egyenruha ötletével.