• Vanek úr
    #7
    Igen, el lehet húzni, de attól még vissza kell majd mindenképp fizetni (ahogy ezt előre megmondták uniós szakemberek). Ráadásul majd kamatos kamattal. De persze, majd ezt is ráfogják Gyurcsányékra, meg az előző 8 évre; és megint nem hoznak ÁFA és járulékemelős megszorításokat.

    Ja, és igencsak megszívatták ezeket a piócákat; hiszen érdekes módon a hosszabb ideje tartó árcsökkentések után idén egyszerre emelt árat a három mobilszolgáltató. Biztosan nem a zemberek fizetik meg az árát, ahogy a kedves Viktor mondta; és ez is az előző kormány hibája (mint a világválság is, amit direkt ők intéztek el, hogy belebukjanak).

    Persze, a 'mocsok' multik ellen fel lehet lázadni, de ha elmennek, és ezzel több (száz)ezer ember lesz munkanélküli, akkor bejön majd az 1 millió új munkahely 1 év alatt - csak mínuszban. Sajnos, ezt nem fogja fel sok ember, hogy nem a multik ellen kell lenni (meg szítani), hanem egy kompromisszumot kötni, hogy a kecske is jól lakjon, de a káposzta is megmaradjon. A kormány erre nem képes, és a kommunikációjának rengetegen be is dőlnek.