Peetkiller#77
A kérdés: miként lehet egy háromdimenziós teret meghajlítani? A válasz: Három térdimenzióban sehogy. Eddig volt egy nagy hiba az elméletemben, mégpedig, mindent a fényhez viszonyítunk, és mindent a háromdimenziós térben mérünk. Így nem volt mit kiszámolnom, hiszen egy rossz viszonyítási alapra építkezve csak hibás értékeket kaphatok. Véleményem szerint a problémának egy megoldása van: Ha a háromdimenziós teret belehelyezzük egy másik térbe. Nevezzük, mondjuk Hipertérnek. Ez az abszolút tér, abszolút értékekkel, amivel már lehet modellezni a térgörbület létét. (a szokványos modell, a gumiasztalon guruló billiárdgolyó nem megfelelő)
A tér belesimul a Hipertérbe, azzal teljesen azonos irányokat, méreteket, véve fel, ezáltal közvetlenül nincs semmilyen észlelhető különbség egészen addig, amíg az anyagot bele nem helyezzük. Az anyag gravitációja hullámokat indukál a térben, ezek fénysebességgel terjedve meghajlítják azt, miközben a Hipertér érintetlen marad. A fény és az idő a térben marad, ezáltal minimális különbséget hoz létre a tér és a Hipertér között. Mi maradunk a normál térben, méréseink mindig ahhoz viszonyulnak, ezért nem is érzékeljük a kettő közötti eltérést, ami amúgy is oly csekély, hogy szinte mérni sem tudjuk.
Úgy tűnik azonban, hogy a neutrínók nem a térben, hanem a Hipertérben mozognak természetesen az abszolút fénysebességgel, ami nem más, mint a 299 792 458 m/s. mivel ők nem azt az utat követik, amit a fény a gravitáció által torzított térben megtesz, így a távolságot valamivel gyorsabban szelik át, ezért érkeznek meg a fénynél előbb. Tehát mégsem sérült a relativitás.
Összegezve: minél erősebb a G-érték, annál gyorsabban szelik át a neutrínók, hisz valójában annál rövidebb utat kell megtenniük.
Bizonyíték: az 1987b-jelű szupernova robbanásnál mért adatok szerint nem volt mérhető különbség az érkező neutrínók és a fény érkezési ideje közt. Miért? Mert az utat a csillagközi térben megtéve nem voltak kitéve jelentős gravitációs tértorzításnak. Ellenben a föld felszínén végrehajtott kísérlet során végig ki voltak téve ennek a hatásnak. Ezt a különbséget viszont már mérni is tudjuk;
V{
: tdiff=(t/s2)*g2*t
Ahol is t a távolság a két térbeli pont között, g2 a térrészben ható gravitációs érték négyzete, s négyzet pedig a fény által megtett úthoz szükséges idő négyzete. A képletet a kísérletben használt adatokkal behelyettesítve a következőt kapjuk:
T=734000 m
S2=0.000005994
G2=96.2361
Tehát TDiff=423.399 méter. Ez azt jelenti, hogy a távolság növekszik 0,0577%-al.
A kutatók által elvégzett kísérletben a neutrínók „állítólag” 0.06923037%-al mentek gyorsabban, mint a fény… Érdekes… Azt hiszem, ez így már jócskán a mérési hibahatár közé teszi a mért értékeket.