#53
Először is szerintem nem tudjuk, hogy mi is a tér valójában. A tér tele van ugye virtuális részecskékkel, amelyeknek az energiája hosszabb idő átlagát nézve nulla. Vagy is ma így gondoljuk.
A részecskék sem valami legyártott kis golyók, hanem gyakorlatilag a tér olyan pontjai, ahol a virtuális részecskék nem adják vissza az esetleg nyert energiájukat, hanem hosszabb időn keresztül is megtartják. Ha a tér alapállapota az, hogy az energia átlagolódik, akkor viszont részecskének nevezzük a tér olyan fázishibáját, ahol valami miatt az átlagolódás milliárd virtuális/valós átalakulás után sem történik meg.
Na most a sebesség valami módon összefügghet azzal, hogy a virtuális részecskék milyen gyorsan tudnak bomlani átalakulni. Mert valójában nincs haladás, hanem a tér egyik pontján megjelenő részecske úgy módosítja a teret, hogy mellette egy másik másik pontban megjelenjen a saját ikerpárja, majd megszűnik. Ennek a folyamatnak van egy maximális sebessége, mint pl az LCD monitoroknál a pixelek kigyújtási ideje, Ha a képernyőn levő mozgás viszonylag lassú, akkor folyamatosnak látjuk a pixel vándorlását a képernyőn. Ha egy sebességet elér, akkor elmosódottnak látjuk, sőt azt, hogy a piyrl elkezd ugrálni, mert a köztes fázisokat nem tudja a rendszer kigyújtani.
Ez az analógia, ha valamennyire igaz, akkor egy csomó dolgot magyaráz. Pl valójában minden mozgás "alagút effektust" jelent. A részecske nem folyamatosan, hanem ugrás szerűen jut át egyik kvantumállapotpól egy másikba, egyik helyről egy másikba. Csak éppen statisztikailag a legtöbb ilyen kvantumugrás a szomszédos kvantumállapotok között zajlik le, de néha nem és ekkor azt hisszük új jelenséget látunk, az un alagút effektust.
#53
