Krimikről mindenfelől..
  • valamit
    #69
    A „menj a fenébe” tőmondat gyakorlása a könyvtári olvasók körében viszonylag nagy relevanciával bír.



    Ehhez a vonalhoz csapjuk még hozzá, hogy:

    A nemzetiszocialista élettér (lebensraum) elméletet: Ferenc, Dávid, József és egyebekkel (98%-os adó, etcetera), mint fojtóeszközökkel.





    Kis Szilárd 1970 (ez vélhetőleg a János féle 1970ből fakad)

    felesége

    Annamária 1978

    gyermekeik

    Viktória

    2006.12.25.

    Botond

    a dolog lényege a következő lesz:

    a két gyerek közül (Viktória, Botond) majd csak az egyiknek lehet gyereke, ezért lett a Viktória - már ahogy anyám engem akart lány. Ezt a két gyerek közti gyerekvállalási képességet hitelezik, általában az elsőszülöttet szokták támogatni a hitelezők. a másodszülött jellemzően vakabb szokott lenni, erre jó a szemüveges kép apámmal (amit – szemüveget - bátyám a vele való rossz viszony miatt jellemzően nem hordott, én is csak az utóbbi időben, ez segítette a látásomat, mivel apám szemüveges képe mindig elő volt és én meg már egész kiskoromban is hordtam, igaz nem sokáig, de hordtam). attól függően, hogy az első és másodszülött viszonya milyen, nálunk nem saját okból vitatkozós volt, emiatt a következő generációnak egymást kedvelők lettek kívánva (Viktória és Botond láthatóan kedveli is egymást), tehát attól függően sok múlik a országban, világban lévő közhangulaton. a Viktória azért lett lánynak kívánva a fentebb említett mellett, mert így biztosabb a nemzőképessége (persze első szülött lett, tehát vélhetőleg az plusz biztosíték így most neki, hogy eleve minden arra lett „kitalálva” is), gondolva a mesterséges megtermékenyítésre. De mivel ő az elsőszülött, vélhetőleg ő lesz a támogatott gyerek is. Mondjuk ez serdülőkoruk körül ki fog derülni hamar. (apám öccse se sokáig „húzta” idekint) Tehát a lakosságnak érdemes odafigyelnie arra, hogy mindketten egészséges nemi életet éljenek, sőt ajánlott a korai gyerekvállalásuk is, húsz éves kor erre a lánynak vélhetőleg egészen szerencsés tud lenni, az amúgy is jellemzően olyan szám. Ugyanígy persze a fiúnak is, vélhetőleg ő lesz nagyobb pácban, mivel ő a második.



    Kádár János – Vados János

    Orbán Viktor – Kiss Viktória

    Első szülöttek párhuzama a „pártfőtitkárokéval”.

    (és gondoljunk még a Lévai Anikó – Kiss Mária Anikó – Kiss Annamária/Szilárd – Viktória szülője - kapcsolódási vonalra) Ehhez a Kiss vonalhoz pedig dobjuk még hozzá nagyszülőmet Lajost, szintén Kiss.



    Célszerű lenne számlát nyitni Botond és Viktória gyerekek számára, ezek számlaszámát pedig Twitteren, Facebookon, meg ahol lehet meghirdetni.





    --------------------

    Említsünk meg két Spielberg filmet:



    A Különvéleményt és a Világok harcát. Mindkettő több utalással bír. Például a Világok harcában megjelenik Nóra és Róbert is, vagy említsük meg a Tim Robbins játszotta karaktert a nyakláncával, trikójával, vagy épp a mogyoróvajas szendvicset, ami megjelenik a Huba sztorikban is.


    A Különvéleményben pedig akad egy karóra ami 35:xx:22 időformátumot mutat, továbbá a figura szemműtéte erősen párhuzamba vonható fogorvosi székkel – orvos és asszisztense, és akkor megint ugyanott vagyunk ahol az órával: 35:xx:22nél. (de ugyanígy a vak, aki szemüveget tett a szeme elé, vagy a beszélgetések során előjövő utalások a vakság és a látás kapcsán többször is).





    Természetesen említsük meg a „Késő” szó esetét az életembe mint „jogforrást”, ugyanis ezekben a percekben is ez került elő – most a Nóra kapcsán - , és ugyanezen szót használták fel ahhoz is, hogy anyám meghaljon, ugyanis akkor pedig a két hét alatt feldolgozandó papírt hat hét alatt dolgozták fel, és azon idő alatt burjánzott benne el a rák annyira, hogy már menthetetlen lett, holott a megelőző leletei még javulást mutattak. Aztán miután ez a hat hét eltelt és meglett a lelet, másfél hónappal rá halott is volt.





    Másik érdekesség, hogy állítólag – ez a fülem hallatára beszélte valaki - egyfajta „szerepcsere” folytán a Nóra az olyan pasikat bírja, akik a testvéremre hajaznak, míg az ő felesége, Éva, meg az olyanokat mint én. (ide dobjuk még az esztergomi Tétényi Évát)







    Esztergom kapcsán említsük meg egy érdekességet: Esztergom ÉRSEKi város. A másik ilyen város Magyarországon KALOCSA. (és Magyarországon ez a két érsekség – esztergomi, kalocsai – létezett. És ugye az én főnökömet a JÁK-on KALOCSAI-nak hívták. De ez se áll meg ennyiben. Esztergom feltűnően problémás város. A vezetője Tétényi ÉVA. Az ÉVA könnyen kapcsolható a bátyámhoz, ugyanis így hívják a feleségét.

    No meg ugye én egy ESZTER(gom) nevű lány miatt költöztem fel Budapestre cirka öt éve.





    Másik dolog. Állítólag úgy működik ez az „ember feldarabolós” nemzetiszocializációs élettérelméletes gazdasági gyilkosságosdi, hogy mondjuk a, esetben keresnek egy erősebb embert b, esetben keresnek egy olyant aki gyorsan olvas c, esetben megint keresnek egy pozitív tulajdonságot és arra hajtanak rá. És így tovább természetesen. Azaz kiemelnek egy-két pozitív tulajdonságot és úgy adják el darabokban az embert másoknak.





    Az ugynevezett „világmegváltás” eredetileg – ha minden igaz – dugásba volt elrejtve. De aztán az idők során ahogy alakult minden, ez a kritérium elveszett belőle. Ugyanakkor a cigányságnak nagy szerepe lesz a következő évben, ugyanis az állítólag cigányként lehet csak túlélni (36, 1963). Mivel én alapból nem vagyok cigány, ezért lényeges, hogy erre az időszakra lett félretéve számomra pénz, amiből ezt át lehet hidalni. Nem túl sok, de a jövő évet áthidalni elég lehet.





    Ja igen, erre a kritériumok alakulására, példa az is, hogy eredetileg három évet kellett volna túlélni, ugyanakkor, ez is változott, egyrészt négyre, másrészt az is elképzelhető, hogy végtelenre





    Na, ma elhangzott egy „Igen ez így lett volna, de már újra a Galié a Nóra, aztán ha ezt is kibírod akkor baszódj meg!” mondat egy szemüveges piros pólós fiatalember szájából, aki vélhetőleg joghallgató, ezt is felvéssük a Józsi féle történetek mellé, bár ez vélhetőleg nagyobb relevanciával bír, mivel vélhetően „jóindulatú” ember közölte.





    A között is van vélhetően összefüggés, hogy nagyjából egy időben nálunk Orbán Viktor Mihály, az USA-ban pedig Barack Husszein Obama a miniszterelnök/elnök. Gondolok itt a bőrszín közösségükre, vagy például arra, hogy 61.8.4. az a János (gyurcsány) Ferenc vonalat ipp fedi, ami ugye helyileg lejáratásra lett kerítve.



    Van még egy érdekessége ennek, sokszor a harmadik nevek amolyan középútra mutatnak rá. Például Orbán Viktor Mihály esetén Mikhail Gorbachov jöhet elő Oroszországban (aki épp akkor volt ott vezető, mikor Orbán itt pályafutását megkezdte, meglehetősen Régen), vagy például Barack Husszein Obama esetén érdemes az iraki vezető Szaddám Husszeinre gondolni, ahol is az első 17 (-93ig), és második 17 (-2010)re is egyaránt esett háború, tehát amolyan fix pontként lehet jegyezni, mármint nem a háborút, hanem, hogy mindkét időben egyaránt akadt ott.


    Tetszik · ·
    Leiratkozás · Megosztás · Törlés
    Zoltán Dávid Vados Egy szintén rendre visszatérő mondat: "Jó, de akkor ki haljon meg? A hiteleket nem lehet visszafizetni." Jó ég tudja ki és mire gondol(t?) ezzel (is), elég tág teret kap a továbbgondolásnak akárcsak a hiteleket tekintve is.
    7 órája · Tetszik Nem tetszik.
    2011. december 14., 15:57 · Tetszik


    Zoltán Dávid Vados Sőt, győri meseolvasók azt is kitalálják vélhetően, hogy miért Sárközy ugyanezen (a fentiekben említett Obamával és Orbánnal párhuzamban) a francia elnök.

    Soproni bringások az olasz Monti Bikera is rácsodálkozhatnak
    2011. december 14., 15:58 · Tetszik


    Zoltán Dávid Vados És ha már a Kiss Viktória - Kiss Annamária - Kiss Mária Anikó - Orbán Viktor/Anikó vonalat lezongoráztuk fentebb, dobjuk ide ezt is:
    Gyurcsány Ferenc (sz. 1961.6.4.)
    Dobrev Klára (sz. 1972.2.2.)
    Fehér Klára (1919.5.21. - 1996.9.11.)
    Fek...Bővebben
    2011. december 15., 9:58 · Tetszik


    Zoltán Dávid Vados kimaradt véletlen a felsorolásból:
    Bajnai Cordon Bleu Szegedről (1968.3.5.)
    2011. december 15., 9:59 · Tetszik


    Zoltán Dávid Vados Akkor írok három általam hallott beszélgetés zanzásított eredményét, amit esetleg nem mindenki halott:

    1. Sonya Peres halála volt azaz ár, amit a világ jelenlegi vezető rosszfiúja

    bevállalt azért, hogy én egész életemre egyedül maradjak...Bővebben
    2011. december 15., 10:09 · Tetszik


    Zoltán Dávid Vados Ja igen: ilyen beszélgetésekben akadt egy koncepció karácsonyi öngyilkosságra is. Ezt idén én köszönettel mellőzném, bár itt-ott érzem a bíztatásokat a megvalósítására, de, remélem harag nélkül, nem-et mondanék eme felkérésre. Mindenesetre köszönöm a felemelő szavakat, tetteket és bíztatást az élet ezen területére kiterjedően is.
    2011. december 15., 10:13 · Tetszik


    Zoltán Dávid Vados ‎"szinte semmit se vesz észre, amit észrevesz, azt meg ellopják" indoklásul, "miért ne, az apja is ezt csinálta"

    mai kapás hallotávolságból
    2011. december 15., 19:12 · Tetszik


    Zoltán Dávid Vados Van két szó:
    - "Kétharmad" = bármit lehet
    - "Késő" = semmit nem lehet
    2011. december 16., 17:02 · Tetszik


    Zoltán Dávid Vados Állítólag a hiteleket a bűnökért serébe adják, magyarán a bűnt finanszírozzák hitelből, ezzel biztosítva az elkötelezettséget.
    2011. december 16., 17:05 · Tetszik

    Janos Vados · Gulner Veronika és 2 másik ember ismerőse
    Hát nem, inkább maga a hiteladás a bűn sok esetben.
    2011. december 16., 17:31 · Tetszik


    Zoltán Dávid Vados Ajánlott olvasmány: Joseph Heller: A 22-es csapdája (má csak így 2.2, 6.16 és hasonló számkombinációk kapcsán)
    2011. december 17., 11:03 · Tetszik

    Janos Vados · Gulner Veronika és 2 másik ember ismerőse
    hogy függ ez össze a bankok harácsolásával?
    2011. december 17., 11:27 · Tetszik


    Zoltán Dávid Vados S említsük meg a regény folytatását is, a vicces címével:
    Joseph Heller: Záróra
    2011. december 17., 11:31 · Tetszik

    Janos Vados · Gulner Veronika és 2 másik ember ismerőse
    Ettől sem értem jobban...
    2011. december 17., 11:46 · Tetszik


    Zoltán Dávid Vados dobjuk ide még 16. Benedek pápát is a hárommal fentebbi hozzászóláshoz




    Van egy olyan koncepció, zsidó vonalról (Káin és Ábel története) hitelezik (jelenleg a pénzhitelrendszere Dávid "parittyája"), hogy két ember közül (lásd mondjuk anyáknak Sophie választása című filmet) az egyiket le kell gyilkolni (by a hitelezett narancs bal oldalra kiválasztott cigány: Orbán Viktor, 89.6.16), a másiknak lehet csak családja, gyereke. Ez a hitelezett hazuságok (mint Towering Inferno - 911, Segéd - Giuliani, Bloomberg, Katzav, Berluscni története) mögé bújtatott véres hitelező nacionalizmus, amiben megjelennek a klasszikus fasiszta eszközök, csupán az egyes nemzetek nemzeti érzéseibe bújtatják, de mint már sok ismert tény (CHF peak, USD/EUR kereszt, Mossad Pardo üzlete a CIA-vel, Katzav nemi erőszak, Peres beszéd) mutatja az egészet áthatja egy nemzetek fölötti globális törekvés.



    Hogyan alakul ki Kovács Éva? Veszünk Budapestről egy orvost, nevezzük Veress Évának, veszünk Budapestről egy jóval fiatalabb diákot, nevezzük Kovács Ziliának, keresztezzük és voila Veress Ziliát nem találva Kovács Évánál lukadunk ki.


    február 7.
    Most hozta a Mossad a hírt, hogy "te a Nórival nem jöhetsz össze, az a zsidóké".