John Carter of Mars
  • gulyasandras
    #18
    Se szív, se lélek


    A Princess of Mars aka John Carter (2012)

    Azzal kezdeném, hogy ugyanazon a nyáron olvastam a Mars hercegnőjét és a Gyűrűk urát. Az utóbbi megfilmesítésére 11 (bemutatójára majd 13) évet kellett várnom, előbbire viszont majdnem 24 évet. Az évek alatt a GYu évente kezembe került, a Burroughs-féle könyvet viszont egyre inkább kerültem, mert már nem találtam benne semmit sem, ami lekötne. (Az egyszerűség, kidolgozatlanság nem baj a ponyvánál, ha más pótolni tudja.)

    Stanton eddigi munkásságáról: Toy Story az egyik kedvencem, a Szörny Rt. is szerethető, de aztán megindult egy olyan úton - Némó: szájbarágós és gyenge, WALL-E: nagyszerű 15-20 perces kezdés után szánalom, Toy Story 3: az első két rész roppant halovány összelopkodása - aminek sajnos a John Carter lett a vége.

    250-300 millió dollár, hát, legutóbbi emlékem, ahol láttam az utolsó centet is a vásznon: King Kong. Itt hova tehették a pénzt? Voltak látványos részek, de hasonlót a HP-nél éreztem: nem látom a belefektetett pénzt, sok esetben gyenge a CGI.

    Ez még nem is lenne akkora baj (a GYu-nál percenként fogtam a fejemet a gyenge trükkök miatt, aztán csak megnéztük a barátnőkkel, haverokkal még nyolc alkalommal moziban), de sajnos a film olyan üres (se szív, se lélek), hogy nem láttam a film elkészítésére semmi okot sem. (Farkasokkal táncoló után minek Avatart csinálni?) Stanton maga is elimerte, hogy nem a történet, hanem a szituáció vonzotta a legjobban.

    Stanron felrótta Burroughs-nak, hogy epizodikus a könyv (lásd megjelenés), pedig ez a film is ilyen lett. Sorjáznak egymás után a kis filmecskék, összekötő erő nélkül. A könyvtől a film jelentős mértékben eltér, de rossz irány felé. Igénybe kellett volna venni több írót, ha már ennyire nem ment az ötletelés.

    Az előzetesek alapján azt hittem, hogy csak Kitsch lóg ki a sorból, de kivétel nélkül, mindegyik színész rossz választásnak bizonyult. (Mondjuk IGAZI színész Samantha Mortonon kívül nem is szerepelt a filmben.) Ha pedig nem szeretem a vásznon megjelenőket, nagyon nehézen tudom magát a filmet szeretni.

    Végszóként még annyit, hogy ha rendesen akarták volna feldolgozni a könyvet legalább 3 óra kellett volna, de a sok átírás, a felesleges és gyenge jelenetek tömkelege, a túl sok harc közben csak azt vártam, hogy legyen már vége minél előbb.