• Sliders
    #31
    Mert részben erre is megy ki a játék. a CIA a Facebookot simán belső adatbázisként kezeli, hát még ha a pofák mellé anyagokat, iratokat is lehet társítani, simán megkapják azt amiről ezelőtt 10 éve még csak álmodni sem mertek. Könnyű lesz valakiről vagy cégekről elemzéseket készíteni és egyből kiderül ki vagy mi vagy. Aztán ha nem tetszel a rendszernek ahogy usersg írta még be is szophatod.

    HDO-nak meg annyit, hogy ezt most is meg tudod csinálni, hogy az anyagaidat eléred, csak kell egy otthoni szerver ami nem olyan nagy ördöngőség ma már. Ehhez felesleges felhőzni. Persze hogy nehezebb saját kezűleg megcsinálni, de legalább az adat nálam van. Jahh és nem utolsó sorban legalább megtanulod hogyan kell távolról elérhető gépet konfigurálni.

    Mert szerintem előbb-utóbb úgyis hanyatlás lesz a felhő. Az emberek rá fognak jönni hogy behatárolt ez, főleg miután majd az első törlések meglesznek.
    Én továbbra is állítom, hogy ez egy zsákutca, mert hogy ez nem fog megtérülni. 5 giga kevés adatnak. Akkor már az otthoni szerverről streamelem a filmet vagy az Mp3-at.
    Persze valakit felizgat hogy az USA-ból hallgat Mp3-at de istenem, úgyis dalolva adják majd az emberek oda az adataikat. Na ez a most baró.