bvalek2#35
A kérdésfeltevés a klasszikus gondolkodásmódot tükrözi. Egy abszolút részecske, aminek a megfigyelhető tulajdonságai minden más összetett részecske tulajdonságait meghatározzák, mint valamiféle állapotjelzők. A filozófiában nem új dolog hogy ezt a kettőt elválasztották egymástól, már Arisztotelész megtette. A részecskeviselkedés olyasmi, amit megfigyelünk, de ez nem határozza meg a rendszer jövőjét. Ez utóbbit az állapotfüggvény határozza meg, amit viszont nem lehet megfigyelni, ennek a félreértéséből származnak a kvantummechanikai "paradoxonok", mint a kétréses kísérletnél.
Közben eszembe jutott egy szemléletes magyarázat a Bell-tételre (aki ért hozzá légyszi kövezzen meg ha félrevezető):
A megfigyelt részecske olyan, mint a sziklára vetülő árnyék. Az árnyék időnként elmosódik, időnként ugrik egyet, minden látható ok nélkül. Az állapotfüggvény olyan, mint a tárgy, mely az árnyékot veti. Pontosan kiszámítható pályán halad, minden pillanatban az állapotának az előző állapot az egyértelmű oka. A matematikai mechanizmus, ami az állapotból megfigyelt értékeket hoz létre pedig a girbe-gurba sziklafelület. Leírja a felületet, amiből pl. megtudjuk mondani, hová fog ugrani az árnyék. Az árnyék véletlen helyeken történő megjelenése a sziklafelület véletlen görbeségeinek a következménye.
A Bell-egyenlőtlenség azt mondja ki, hogy ha az árnyék ugrálása nem véletlenszerű, akkor a mozgó tárgynak tudnia kell előre, hogy hová álljon, hogy a kívánt helyre vetüljön az árnyéka, tehát a mozgása nem lesz folytonos, a tárgynak is ugrálnia kell a sziklafal előtt. Viszont ha a tárgy csak folytonos pályán mozoghat, akkor a sziklafelület véletlenszerű görbesége miatt nem fogjuk tudni egyértelműen előre megmondani, hogy az árnyék hová fog vetülni, csak bizonyos valószínűséggel tudunk választani több lehetséges hely közül.
A közelhatás azt jelenti, hogy a tárgy folytonosan mozog, mindig csak egy szomszédos pontba tud elmozdulni. A távolhatás az lenne, ha érzékelné valahogy, hová kell ugrania. Ez utóbbit számos okból elveti a tudomány, ezért marad a közelhatás.
Egyébként a kvantummechanika csak a részecskék viselkedését képes lemodellezni, arra nem ad választ, hogy miért pont ezek a részecskék léteznek. Erre a húrelméletek tesznek kísérletet, de még nincsen gyakorlati igazolásuk.