• asysoft
    #25
    Tény, hogy Symbian papíron "többet tud", mint a legtöbb mai konkurense, de 5800-ám után vallom, hogy inkább tudjon kevesebbet, de azt lehetőleg hiba nélkül (pl email kliens .eml csatolmánytól nehogy már lehaljon). Persze lehet, hogy Symbian^3-ban már javításra került a legtöbb idióta hiba, illetve nem jelentek meg újabbak (ezt is szerettem, szinte minden firmware-rel megjelent valami új probléma, persze néhány azért javításra is került), de telefon cserénél tapasztalataim miatt tiltólistára került a Nokia - pontosabban a Symbian. Grafikus felület sem valami fényes, korántsem használja ki az érintőképernyő által nyújtott lehetőségeket, illetve nem kényelmes (copy-paste használata körülményes volt, főleg, mivel a 4(?) vagy több egymás után álló számjegyet telefonszámként kezelte; arról nem is beszélve, h nem is működött mindenhol (pl WLAN jelszót nem lehetett beilleszteni)) - persze ez lehet, hogy Annával javul.
    N9 elvileg jön (hogy MeeGo-s vagy Maemo Harmattan lesz-e végül, nem tudom), de nem ez lesz az elsődleges OS-ük. WP7-el amúgy várjunk, holnap végre kiderül, mit fog hozni a Mango, persze az nem valószínű, hogy WM-et utolérje nyitottságban; de az iOS-t minden bizonnyal beéri.

    opeca (#3): J2ME terén SE is igen erős volt, sok API-t támogatott, gyorsan is futtatta őket, K550i-m még két alkalmazás párhuzamos futtatására is képes volt (+ volt copy-paste, vicces, hogy ilyen téren egynémely okostelefont is leiskolázta:))