• NEXUS6
    #92
    Úgy volt hogy nem válaszolok, de végre valami kis csíráját mutatod, annak, hogy szakmaimailag megerőlteted magad.

    "Hát ezek szerint akkor nem sok gyártósort és összeszerelés láttál életedben vagy nagyon béna szakember lehetsz, ha ezen a területen dolgozol."
    A kedves olvasóknak most lefordítom, Molni most azt mondta, hogy az állításommal kapcsolatban opponál, mert az azonos típust előállító gyártósor nem egyszerű rendszer, az is rengeteg szervezési, logisztikai, vagy technológiai és akár jogi, jogosultsági proplémát vet fel, ha a terméken, vagy egyes részrendszerein változtatni akarnak.
    Én erre most újfent jelezném, hogy ezt én soha nem vitattam, azonban mi lenne, ugye, ha még a jelenlegi kvázi szabványosság sem lenne!? Hiszen ma több száz fővel is eltérő utaslétszámú gépeket is kvázi ugyan azon termékként forgalmaznak, de a lényegesebb, hogy gyártásuk alapvetően ugyan arra a technológiára épül.

    "Memutattam, hogy egy megvalósult gép aerodinamikai megoldása milyen volt és azt, hogy eltérő koncepcióban mennyire szélsőségesen más gépet képzeltek el. Ez az indoklás te vakegér..."
    És? Ez mitől érv, ez mit bizonyít!? Nézz meg egy Mig-21-est, aztán nézz meg egy Mig-29-est, kb 20 év van a két aerodinamikai koncepció között. Mindkét gép 2+ M sebességű könnyű vadász. A Mig-29-en olyan apróságok vannak, mint a folyamatos törzs-szárny átmenet, a nagy állásszöget biztosító LERX, ugyan ezt erősítő a törzs alatti beömlőnyílás elhelyezés, stb.
    Szal konkrétan mi a gond egy adott kialakítással. Amúgy melyikkel is pontosan? Mert azt elfelejtetted közölni.
    Egyszer láttad, hogy valaki beszélt egy olyan valakivel, aki a a neten van egy olyan ismerőse, aki már gondolkodott azon, hogy valami csupaszárny gépet kéne csinálni. Na rágondoltál!?

    "A bibi az, hogy az "F-86" szintje is ma egy A340/380 és újgenerációs Boeing gépeket takar... "
    Ez tudod, hogy bullshit, ugye?
    Az A380 egy felturbózott elektronikával teleaggatott F86-D.
    A gép aerodinamikai kialakítása a B707-est másolja, kb ugyan ilyen anyagokból hajtóművel lényegesen jobb gépet lehetett volna csinálni. Ez lett volna mondjuk a Sonic Cruiser. Csak az, hogy aerodinamikán változtatnak az önmagában 1-2 tized Machot jelentett volna. De ez az ipar sokkal konzervatívabb ennél.
    Ezredszer mondom, nincs technikai akadálya a gazdaságos SST-nek. Csak az, hogy a fejlesztés pénzügyileg nagyobb kockázatot jelent, mint ezek a legó gépek.
    A SC mondhatni a piac tesztelése volt. A piac pedig továbbra is túl konzervatív, még egy azonos kategóriájú, fejlettebb aerodinamikájú gépet sem fogad el.

    "Minden anyag, technológia drága, ha kis szériában alkalmazzák. Az A380 tele van titánnal, az nem drága!? Itt is csak a nagy szériát kéne biztosítani, mert nem technikai, technológiai az akadály.

    Még minig nem esett le. Őrület, hogy mindent el kell magyarázni..."
    Ezt én is kérdezhetném!?
    "A titán nem azért kell a gépbe, mert olyan rohadt nagy hőterhelés éri. BTW a titánt ötvözőként is használják a gépben - ha jól értem a leírást - és különbőző ötvözött formáit használják itt-ott. Viszont titán ás titán között is nagy eltrés lehet, ahogy acél és acél között is."
    Hát ilyet meg kimondott, hogy azért kell? Csak azért hoztam föl, mert az nem olcsó anyag.

    "Az A380 egy kurvadrága gép, de az ilyen megoldások miatt lett nagyon könnyű fajlagosan a cucc. Emiatt van az, hogy gazdaságosan üzemeltethető hosszútávon, a teljes életciklusra vetíve. Visznt a megtérüliés ideje nem két perc. A befeketetési költség hatalmas, nem sok cég engedheti meg magának."
    És ha az A380-at kicseréled mondjuk SST-re, akkor kiderül, hogy ugyan arról beszélünk, az SST-re is ugyan azok a piaci törvények vonatkoznak. Csak ahhoz jelenleg az állam nem áll pozitívan.

    "Mennyit kellene eladni belőle? A gazdaságok gép darabszámmal számovla hol lenne annyi reptér, ami ekezek fogani is tudná, ha valami csoda folytán mindenhol repülhetne szupeszonikusan? Hol szállna le az a sok gép? Hova állna be a reptéren egy 80 méteres csupaszárny gép? Stb. "
    Csak jelzem, hogy az A380 fesztávolsága 79,75 m. Khmmm

    Szerintem te csak hasba akarsz akasztani bennünket. Hiszel valamit, szajkózol személyeskedsz, de még csak utána sem nézel, annak amit leírsz. Mert azt HISZED, hogy az úgy is van.
    Ráadásul van egy prekoncepciód, hogy én mit akarok mondani, arra válaszolsz és nem arra, amit valóban leírtam.