• NEXUS6
    #70
    Annyira élvezek veled beszélgetni.
    Soxor azon filózok, hogy nem a valós véleményed szerint veszel fel álláspontot, hanem megnézed, hogy a hozzám hasonló konteómániások mit mondanak, és te felveszel egy tök ellentétest, amit aztán körmödszakadtáig védsz. Csak hogy bebizonyítsd, hogy a lehetséges világok közül a legjobban élünk, de ha nem arról csak a büdös komcsik, meg a konteóhívők tehetnek.


    Bár a kocsival kapcsolatban sem jött át igazán, hogy egyetértőleg, kiegészítőleg, vagy ellenvéleményként írtad.
    Mert még ugye tegyük hozzá, hogy a légkondival, a nagyobb tömeggel és mérettel összefüggésben a kocsik adott kategóriában, kb ugyan annyit fogyasztanak. Kb a kisembernek tehát ugyan annyiban fáj, meg a környezetnek is. Szal ezen a téren nincs előre lépés. Pedig a 70-es években ment ám a nagy takarékoskodás, meg környezettudatosság. Aztán valahogy leálltunk, manapság meg a városi telepjáró a divat. Great!

    A szuperszonikus/hiperszonikus utasszállítás technológiája egyrészt ma is egyfajta presztizskérdés, illetve továbbra is elég sok fejlesztést igényelne. Az hülyeség, hogy nincs rá igény, mert ezzel azt mondod, hogy arra van igény, hogy az emberek mint heringek összezárva utazzanak a távol-keletre, Ausztráliába, mert igénylik a 10 órákig tartó utakat.
    A380/B747-re meg van igény? Ugyan azon probléma megoldására kitalált szerkezetek azok is, a hosszútávú interkontinentális utasszállításra. Az a gép, amely pár óra alatt Ausztráliában van, az naponta akár 2X is tud fordulni, vagy többször. Van olyan üzemmód, amikor nem az számít, hogy mennyivel megy a göbzi, hanem hogy mennyi ideig repül. Ha a Dzsambó 12 óráig elpöfög a levegőben, akkor lehet hogy többet fogyaszt, mint egy hiperszonikus gép 40 km magasan 1-2 óra alatt!!!
    Technológia kérdése az egész.

    Csak ismételni tudom magam a nyugati világban, az ipari/technológiai lobbi elé került az energetikai és persze a pénzügyi/banki is. Ezért aztán a nyugat gazdasága aránytalan, féloldalas. Technológiai fejlesztés zéró, majd a szolgáltatásból, meg a zolajból lesz pénzünk. Már akinek van ilyenje, ugye.