• NEXUS6
    #35
    Na de azért a helyzet nem ilyen eccerű, mint ahogy te is írtad.

    Mert ott kezdődik a dolog, hogy a detektorok mérnek valami elektromos töltéssel rendelkező részecskét, merthogy másfajta töltést nem vagyunk képesek előállítani. Aztán ugye az adott térben a nyomvonalakból megállapítják a részecske tömegét, energiáját illetve amikor szétrepül más részecskékké a valószínű élettartamát. És kb ennyi.

    Na most, amit biztosra tudhatunk az a proton meg az elektron, mert ezek nagyjából örökéletű részecskék, maguktól marhára nem bomlanak. A neutron kb 15 perces felezési idővel elbomlik, bizony barátaim a neutron atommagon kívül nem létezik, mondhatni.
    Kb tehát az elektronhoz, és a protonhoz, illetve ezek antirészecskéihez viszonyítanak mindent.
    Az ütközéskor aztán látnak ilyen szépen, tűzijátékhoz hasonlóan szétrepülő nyomokat, amikhez aztán a pályájuk szerint energiákat, töltéseket akármilyen számolt(!) másodlagos tulajdonságokat lehet kapcsolni.

    És a szépségesség itt kezdődik, mert vannak un. rezonanciák olyan köztes állomások, amelyek többé kevésbé stabil állapotok között vannak, miközben más részecskékké bomlanak. Valóban csak néhány elemi részecske van (a jelenlegi elmélet szerint), na de több ezer, akár millió rezonancia is létezik, melyek élettartama nagyon rövid. Mondjuk akár elemi részecskéből is van ilyen, vagy nagy rendszámú atommagból, de mindegy.

    És itt kezdődik az átbaxás egy szinten, mert a rengeteg mért rezonancia a valóság, a standard modell meg egy elmélet! Olyan elmélet, ami ezen rezonanciák csoportosítására és közülük az un elemi részecskék kijelölésére szolgál.
    De a jelenlegi standard modell ugye csak egy a végtelen lehetséges kombinatorikai megoldásból azokközül, ami egy csillió darabra szétrepülő részecskesugár nagybani leírására szolgál.

    Ez a mostani, tehát nem ez az egyetlen ilyen rezonancia, száz számra léteznek ilyenek. Van egy viszonylag egyszerű modellünk, amibe vagy be tudjuk illeszteni vagy nem. Valszeg eddig sem sikerült mindegyiket, de eddig addig hangolták a technikusok/mérnökök a gyorsítót, amíg a púp eltűnt, mindenki megnyugodott és azt mondhatták a tudósok, hogy naugye, műtermék, akármi volt, nem kell vele foglalkozni.

    Szal nem egyszerű ez a műfaj, nagy kérdés, hogy a kutatók eddig mennyire csapták be magukat és minket a túlzott egyszerűsítéssel az Occam-elv égisze alatt létrehozott standard modellel.

    Persze eddig jó volt, működött. De csak mert semmilyen gyakorlati alkalmazás nem épül rá.