• philcsy
    #29
    Kételkedek benne hogy elfogadott lenne. A kettő között ugyanis lényeges különbség van, ami kimutatható.

    Tegyük fel mégis, hogy a gravitáció nyomóerő, amit a tömeggel rendelkező testek leárnyékolnak. Ez a nyomóerő legyen véges, így az adott térszögből jövő nyomás szintén véges. Legyen egy 1-es test. Helyezzünk el egy másik 2-es testet úgy, hogy árnyékolja az 1-es testre, ebből a térszögből jövő nyomóerőt, válasszuk a tömegét akkorára hogy teljesen leárnyékolja ezt a nyomóerő (mivel az véges, ez megtehető). Ekkor észlelünk valamilyen F erőt amely az 1-es testet a 2-es felé nyomja. Ha most 2-es test tömegét elkezdjük növelni akkor azt tapasztaljuk, hogy az 1-es testre ható erő nem változik, hiszen a 2-es test már eddig is minden az adott irányból jövő nyomást leárnyékolt. Ez ellentétben áll a klasszikus vonzásból adódó elvárásainknak, miszerint a 2-es test tömegének a növelésével az 1-es testre ható erő minden határon túl növelhető. Megfelelő kísérlettel egyértelműen eldönthető hogy melyik az igaz. Én mégsem halottam ilyen kísérletekről, főleg nem pozitív eredményekről.

    Az már csak hab a tortán, hogy a térgörbületből adódó gravitációval magyarázhatók az égi mechanika anomáliáinak egy része.

    Ez a nyomógravitáció eddig nem vezetett semmire. Szóval a hívei jobb ha összeszedik magukat és produkálnak, mert eltűnik a süllyesztőben, mint megannyi más haszontalan elmélet.