• sanyicks
    #8
    Nem, egy féle felelős van, a lakosság a balek.
    Ha figyelted volna a nem kozmetikázott híreket tudhatnád hogy hogy történt. De a bennfentesek(inside job) című doksifilmben összefoglalják.

    A dolog úgy kezdődötött, hogy okosreagan bejelentette hogy libsizik a bankrendszert, majd a bankok szponzorálásával (lefizetés) gyak szépen legyalulták a szintén bankár pénzügyminiszterek, és a bankárok által fizetett döntéshozók, a 29-es válság után hozott korlátozó intézkedéseket.
    Majd kockázatos alig önrészes hiteleket kezdtek tolni a lakosságnak( a bankbetétekhez hozzányúlva ami tiltott volt csak leszedték azt is), amiknek jogait (vagy hogy mondják) tovább adták betonstabil nagy növekedésű besorolással a kisbefektetőknek (itt már az elemzőcégek is besegítettek).
    Majd ment ez évekig (miközben köztudottan az usa ipara is leépült, hogy a pénzügyi hókuszpókuszba menjen mindenki). Aztán már 2007 vége felé is már dőlögettek be a hitelek (és kisebb bankok is), aztán egyre több dőlt, majd elérték a hoppá szintet, és vége lett a dolognak úgy hogy 2008 szeptember 15-ig a nagy elemzőcégek és bankok végig azt mondogatták, hogy minden rendben, semmi gond... Ezután meg jött a kisegítő csomag (ami semmit sem ért, mert dőlt tovább a rendszer), majd azok akik ezt művelték hatalmas bónuszokat kaptak, és mai is a legtöbb nyugton él mert a hatóságok nem zavarják őket(pedig bizony a pénzügyicsalás bűntényét kimeríti az amit műveltek), ugye a politikusok banki támogatása és lefizetései miatt. A múdiz meg a többi fos ma is leminősítgeti mo-t holott ők is minden rendbeneztek közvetlen a lehmann brothers csődje előtt...
    Ja és eközben a lényeg az volt, hogy a bankok sokszor annyit hiteleztek, mint amennyi alaptőkéjük volt.

    A lakosság is hülye volt abban hogy elhitte amit a bankok mondtak, de ők csak a balekok szerepét játszották, és manapság az egész lakosság a balek szerepét játssza mert arra is kihatással van az egész akinek köze sincs a hitelekhez...