donpedro#24
Jah, még valami: Rubisch azzal érvel, hogy a rendezők saját munkájukhoz rendre valamilyen ismert zenét társítanak a kezdeti képanyag mellé, és mire a zeneszerző képbe kerül, addigra az egész stáb megszokja a hangzást, ami megköti a kezét a muzsikusnak. Ezt akarják a Gemmával kiküszöbölni: hogy a stáb ne mindig a Gyűrűk Ura zenéjére vágjon, ha fantasyt forgat, a szoftver kikeverne nekik valami eredeti témát.
Szerény véleményem szerint erre pont nem egy szoftver lenne a megoldás, hanem az, hogy a zeneszerzőt még a folyamat elején alkalmazzák, a megszokott utolsó utáni pillanat helyett. A filmesek ilyen szempontból tanulhatnának a videojáték iparágtól, ott jóval nyugodtabb tempóban lehet dolgozni, mert többnyire már a fejlesztés korai szakaszában képbe kerül a zenész.
Emellett az is furcsa érv, hogy a rendezők némelyike nem ért a zenéhez, és ez konfliktusforrás lehet... Nos, szerintem a nézők jelentős többsége pont ugyanannyira nem ért hozzá, mint a rendező, mégis ők fognak fizetni érte a kasszánál, és ezzel effektíve véleményt is alkotnak - erre egy rendező is legyen már képes. Vagy ha ő nem is, akkor tudja ezt magáról, és alkalmazzon egy asszisztenst, akinek ez a dolga, és ért is hozzá.
Nem azon kéne agyalni, hogy hogyan tudjuk az egyre sablonosabb iparművészetet analizálni, rendszerbe foglalni, és leprogramozni, hanem meg kéne adni a lehetőséget a művésznek, hogy ne legyen szüksége annyi sémára. (Itt már bejön a képbe a fogyasztói felelősség is, nehéz úgy objektív értékítéletet mondani egy alapvetően szubjektív témáról (zene), ha a fogyasztó mondjuk csak és kizárólag dubsteppet hallgat - a műveltség (akár zenei, akár más formában) lassan teljesen értékét veszti, pedig borzasztó fontos lenne, hogy kicsit szélesedjen a látókör. Meggyőződésem, hogy a napjainkban nagyon jellemző általános igénytelenség elsősorban a műveletlenség folyománya. Nem azért hallgat szívesen az értelmiség nagyobb arányban klasszikusokat, mert sznobok, hanem mert sokkal nagyobb az összehasonlítási alapjuk - a nagyobb műveltségük okán.)
Száz szónak is egy a vége, a hallgatóságon nagyon sok múlik, szóval tessék minél több stílust - alaposan - megismerni, mert tényleg az lesz a vége, hogy már a zenében sem fogjuk tudni megkülönböztetni a természetest a szintetikustól.